odaat.com c. novellám első helyezést ért el a LOGSOL kft által "Az írás elszáll, a gép megmarad" címmel meghirdetett pályázaton.
A novellát elolvashatod a "novellák" rovatban.
Ebben a rovatban az Avana Arcképcsarnok c. kiadványban, valamint az Új Galaxisban megjelent, hosszabb-rövid cikkeimet olvashatod.
...-1, " A dolgok felesleges hurcolászása." ( Egy elgondolkodtató reggeli...)
...-2, " Kegyelmezz a fenyőknek ! ( Nem túl ünnepélyes gondolatok.)"
...-3, " A jövő iskolája" ( Remélem, nem így lesz...)
...-4, " Álom marad?" ( Gondolatok és adatok az űrkutatás és a sci-fi könyvkiadás összefüggéseiről.) ÚG-17.
-------------------------------------------------- A DOLGOK FELESLEGES HURCOLÁSZÁSA
( Néhány gondolat az áruszállításról.)
Üljünk le reggelizni, és gondoljuk végig, hogy ami az asztalunkon van, az honnan és hogyan került oda!
Vajas pirítós:
A búzát a termelőtől a raktárba, majd egy távoli malomba szállítják. A lisztet raktárba viszik, majd onnan a boltokba. Ez eddig is már több száz kilométer közúton…Mert nincsenek kis, vidéki malmok…csak nagyok…a messzi nagyvárosokban. A pékek, a sütő üzemek újabb közúti kilométereken átzötyögtetik a lisztet és más anyagokat…Aztán szintén közúton kerül a kenyér a boltokba.
A tejet, amiből a vaj készül, a termelő beszállítja a felvásárlóhoz, aki tovább szállítja a feldolgozóhoz. A feldolgozó a készterméket kiszállítja a kereskedelembe. Így aztán az a tej, amit Alsómocsoládon megtermeltek, több száz kilométeres kerülővel kerül vissza vajként az alsómocsoládi, kis vegyesboltba…Mert nincsenek kis tejüzemek, amik helyben feldolgoznák a helyben megtermelt tejet…
A kenyérpirító:
Valahol az EU-ban, vagy éppen Tajvanon készült. Több száz, vagy több ezer kilométert tett meg közúton, vasúton, esetleg hajón, mire abba a boltba érkezett, ahol én megvettem. Pedig kenyérpirítót közelebb is lehetne gyártani. Egy kisebb dunántúli falu például vidáman megélhetne egy ilyen üzemből…
A tányér:
A tányér, amire ráteszem a pirítóst, olcsó, kínai dömping árú. Hány kilométerre is van Kína? És idehozzák! Pedig tányért itt is lehet gyártani. Megvan hozzá minden; alapanyag, szakértelem, munkaerő, stb.
Pár szelet felvágott:
Szerencsétlen állat, akiből a szalámi készült, legalább száz, de inkább több kilométert szenvedett a vágóhídig. Mert alig vannak kis vágóhidak, amik a helyben megtermelt húst helyben feldolgoznák.
Tea mézzel és citrommal:
Hogy a teát több ezer kilométerről, a citromot több száz kilométerről hozzák, az még érthető. Ezek nálunk nem teremnek meg. De amikor a mézes üvegen felfedezem az apró feliratot, hogy „ made in china”, akkor kiakadok. Nálunk már méhek sincsenek?
Ha összeszámoljuk reggelink közúton, vasúton, hajón és repülőn megtett kilométereit elképesztő számot fogunk kapni. Gondoljunk csak bele, hogy ez mennyi üzemanyagot jelent…És adjuk hozzá szépen a szállító járművek gyártásának, karbantartásának, üzemeltetésének a költségeit is! És az útépítés költségeit is! Meg a szállító járművek gyártásához szükséges anyagok szállításának költségeit is …
Ha nem szállítanánk élő állatokat 10-20, na jó 50 kilométernél messzebbre, ha nem szállítanánk oda élelmiszert, ahol az megterem, és fel is dolgozható, ha nem szállítanánk oda iparcikkeket, ahol az előállítható, akkor irdatlan mennyiségű üzemanyagot takaríthatnánk meg, és jóval kisebb lenne a környezet szennyezése is.
Ha a szállítási tevékenység a valóban szükséges mértékre csökkenne, akkor kevesebb szállítóeszközt is kellene gyártani. Ha kevesebb járművet gyártanánk, az további nyersanyag, energia és üzemanyag megtakarítást eredményezne…És ezzel is kisebb lenne a környezet szennyezése.
Ez így talán naiv elképzelésnek tűnik, de tartok tőle, hogy eljön az az idő, amikor ezt a pazarlást nem engedhetjük meg magunknak, és kéntelenek leszünk lemondani a dolgaink felesleges össze-vissza hurcolászásáról.
( Megjelent az Avana Arcképcsarnok c. kiadványban, 2008.novemberében.)
(A kiadvány teljes anyaga megtalálható a www.avana.hu oldalon. )
-------------------------------------------------- Kegyelmezz a fenyőknek !
Kegyelmezz a fenyőknek!
Asztalomon öblös váza, benne néhány fenyőág. Szaloncukrot, aranyszínű girlandot is tettem rá, szóval karácsonyfának öltöztettem. Formás és kedves a kis kompozíció. Unokáim persze plafonig érő, ragyogó karácsonyfát kaptak. Örültek neki, körülugrálták. Én pedig egy kicsit elgondolkodtam: Ha csak azokban a lakásokban állítanának plafonig érő fát, ahol kicsi gyerekek laknak, akkor hány fenyő úszhatná meg a karácsonyt?
Elismerem, a kicsi gyerekeknek nagy élmény a hatalmas, ragyogó fenyő a szobában, de ha az idősebbek beérnék néhány ággal, akkor annyival is kevésbé pusztítanánk a környezetünket. Ha ezt az ötletet felvetem, persze azonnal megvan a válasz: A karácsonyra kivágott fenyőket direkt ezért termelik, nem az erdőket csonkítják. Na, meg hát a hagyomány, a szokások.. Szóval kicsinyes dolog ezzel foglalkozni, mert ha csak a gyermekeknek vágnának ki egész fákat, azzal nem sokat csökkenne a pazarlás.
De sok kicsi sokra megy… Szerintem… Ha egy fenyőről csak néhány alsó gallyat vágunk le, akkor a fa vígan tovább élhet, és termelheti az oxigént. És ugyanerről a fáról jövőre is vághatunk ágakat, no meg az utána következő években is. Ne becsüljük le az így elkerülhető pazarlást! Eszembe jut még valami: „ Aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet…”
De akkor szeretjük-e a virágot, ha hagyjuk, hogy a kertben szépen végig élje az életét, vagy akkor, ha letépkedjük, és vázába gyömöszöljük? De maradjunk csak a fenyőnél, és a karácsonynál! Mi a nagyobb pazarlás: Letépkedni néhány ágat és vázába tenni, vagy kivágni az egész fát?
( Megjelent az Avana Arcképcsarnok c. kiadványban 2009. áprilisában. )
---
A jövő iskolája
„– Legfeljebb visszaköltözöm anyámhoz…- vonta meg a vállát Andi. – Már megint? – kérdezte Dóri. – Mióta elváltak, folyton ingázol köztük. – Ja. Mikor legutóbb visszaköltöztem anyuhoz, feltöltette nekem az autóvezetést. Most meg apám nem akarja a helikopter-pilótaképesítést. – Minek az neked? Nincs is helikoptered. – De apámnak van. Azt vezethetném. De apa csak akkor hajlandó befizetni a helikopteres feltöltésre, ha engedem feltöltetni a középfokú fizikát is. – Hát engedd, és megkapod a helikopter-jogsit… – De mi a francnak nekem a fizika? – Jól jön az még. Ha később ráteszed még a felsőfokú fizikát is, lesz egy csomó kredited… hipp-hopp szerezhetsz valami műszaki diplomát. – Az lehet. De most mégis inkább visszaköltözöm anyámhoz, mert így megkapom a heli-jogsit fizika nélkül is. Aztán majd megint visszaköltözöm apuhoz, és a fizika mellé kicsikarom a búvárképzést. „
Ez a párbeszéd kissé futurisztikusnak tűnik, de a nem túl távoli jövőben akár valóság is lehet. Elhangozhat például egy vizsgaközpont folyosóján… Szándékosan nem iskolát mondtam, hiszen ha a tudást mondjuk egy implantátum segítségével, csak úgy, feltöltik a fejekbe, akkor nem is kell iskola. Csak egy vizsgával kell hitelesíteni, vagy még azzal sem.
Könnyen eljöhet az az idő, amikor nem fog mindenki iskolába járni. A tehetős családok gyermekei alapfokú tanulmányaikat otthon végzik majd el, magántanárok, és számítógépek segítségével. Aztán kapnak egy implantátumot, és jöhetnek sorban a feltöltések: Alapfokú fizika, középfokú japán, felsőfokú matematika, középfokú marketing, fekete öves karate, stb., stb., tetszés szerint, ahogy azt a „Mátrix”-ban láthattuk.
A kevésbé szerencsés, középosztálybeli gyerekek valószínűleg továbbra is fognak iskolába járni. Lesznek majd elit iskolák, jól képzett tanárokkal, tornateremmel, uszodával, szaunával, számítógépekkel, spéci szimulátorokkal, meg mindenfélével felszerelve. A legjobbak a tanulmányi versenyeken majd implantátumokat, és értékes feltöltéseket nyerhetnek. Ezekben az iskolákban valódi tanulás, igazi munka folyik majd, hiszen ez lesz a kitörési lehetőség. Mindenki törni fogja magát, hogy elnyerje az implantátumokat, és ezzel a feltöltéseket, a lehetőséget a tudás megszerzéséhez.
A nem elit iskolákban is lesznek persze számítógépek… Oda kerülnek majd a középosztály iskoláiból kikopott, elavult gépek. És persze itt nem lesz szauna, tornaterem, énekóra, művészettörténet… sőt lassan kikopik innen „haszontalansága” miatt a történelem, és az irodalom oktatása is… Erről a szintről a felemelkedés szinte lehetetlen lesz. A tudás valóban hatalommá válik, és a pénz lesz az egyetlen eszköz, amivel meg lehet szerezni.
Az implantátum státuszszimbólummá válik. Egyeseknek magától értetődő, és természetes lesz, másoknak kemény munkával megszerezhető, megint másoknak pedig elérhetetlen álom.
Persze kialakul majd a feketepiac is. Emberrablások, gyilkosságok az implantátumok megszerzése érdekében. Már nem csak átültethető veséért, szívért, hanem beépíthető implantátumért is ölni fognak. …Illegális donorvadászatok…illegális beültetések…illegális feltöltések…illegális tudás… Megjelenik a „fekete tudás”. Nem nehéz kitalálni, hogy ezt mire használják majd. Aki egy ember élete árán jut hozzá az implantátumhoz, az aligha a felsőfokú művészettörténetet, vagy a klasszikus balett alapjait fogja feltöltetni magának.
És idővel megjelenik majd egy hatalmas, egyre növekvő tömeg, akiknek már nem csak lehetősége, de lassan igénye sem lesz a tudás megszerzésére.
Ez persze nem mehet így a végtelenségig. Egy idő után kifogynak az implantátum korszak előtt képzett szakemberek, a gazdaságnak viszont szüksége lesz képzett munkaerőre. (Szakképzett, de egyébként alaposan lebutított, műveletlen emberekre. ) A tömeg követelni fogja az implantátumokat, a jobb élet reményében, a hatalom pedig kegyesen elérhetővé fogja tenni. Először csak a kiváltságosoknak, aztán mindenkinek. Így lehet majd olcsón, és gyorsan asztalosokat, műszerészeket, szakácsokat, ácsokat, számítógépes szakembereket, és katonákat termelni. Aztán kötelezővé teszik az implantátumok beépítését…
És akkor aztán ki tudja, mit töltenek majd a fejünkbe tudtunk és beleegyezésünk nélkül.
A tudomány mai állása szerint igen. A hatvanas években, amikor még sokan hittek abban, hogy a tudomány és a technika fejlődése minden gondunkat megoldja, az egymással versengő két nagyhatalom egymás után indította embert is szállító űrhajóit Föld körüli pályára, sőt a Holdra is. Szenzáció volt minden start, és minden sikeres landolás. A korabeli scifi tele volt hős űrhajósokkal, és zseniális tudósokkal. Minden gyerek tudós űrhajós akart lenni, a scifi kiadványok pedig hatalmas példányszámokban jelentek meg.
Aztán a lelkesedés lassan alábbhagyott. Kiderült ugyanis, hogy a „világűr meghódítása” nagyon sokba kerül, és ezzel szemben nagyon szerény eredményeket produkál. Igaz, hogy közben a szintén pénzfaló háborúkra még nagyobb összegeket költöttek el, de amíg a háborúk finanszírozása azóta is zavartalanul folyik, az űrkutatásra egyre kevesebb pénzt fordítanak. ( Megalakulásakor a NASA 100 millió dolláros költségvetéssel indult. 2007-ben elérte a 16,3 milliárd dollárt, ma viszont „csak” 13,5 milliárd dollárból gazdálkodhat. A Szovjet ( ma már Orosz), a Kínai, és egyéb űrkutatással foglalkozó szervezetek költségeiről nem találtam adatokat. A Vietnámi háború ( 1959-1973 ), az első „Öbölháború” ( 1991. elején), a második „Öbölháború” ( 2003.márciusa óta ), az Afganisztáni háború ( 2001.októbere óta ), és más kisebb-nagyobb fegyveres konfliktusok költségeiről természetesen szintén nem találtam adatokat.) A média persze engedelmesen kiszolgálja ezt a trendet. Ma már nem szenzáció, és nem vezető hír semmi sem, ami az űrkutatással kapcsolatos. Sokan csalódtak a tudományban, és a technikai fejlődésben. A média erre úgy reagál, hogy egyre kevesebb tudománnyal kapcsolatos hírt közöl, és a tudományos ismeretterjesztés is kiment a divatból. A gyerekek ma már nem akarnak tudós űrhajósok lenni. Az egyetemek és főiskolák természettudományos karaira alig van jelentkező.
Ahhoz, hogy a csillagközi utazás valósággá válhasson, bizony csoda kellene. Kétféle csodát tudok elképzelni: Az egyik az lenne, hogy a tudomány felfedezne valami forradalmian új és olcsó(!) energiaforrást, és hozzá a felhasználásához szükséges technológiát. A másik lehetőség pedig az lenne, hogy jönnek az idegenek, és ahelyett, hogy rabszolgasorba taszítanának, megennének, vagy egyszerűen csak kiirtanának bennünket, mint mi a hangyákat a kertünkben, önzetlenül megosztanák velünk a tudásukat. Amíg egyik csoda sem következik be, addig csak álmodozhatunk. De mivel a scifi a „mi lenne, ha” irodalma, tegyük fel, hogy a csillagközi utazás lehetséges, és kalandozzunk bátran, legalább képzeletben!
A lelkesedés alábbhagy…
1957.10.04….Szputnyik-1. A hír körbefutja a világot, az emberek az eget kémlelik, és nem tudják, féljenek, vagy örüljenek.
1957.11.03….Szputnyik-2. Az első élőlény a világűrben: (Lajka kutya. )
1958.01.31….Explorer-1. Az Amerikai válaszlépés.
1958.10.01….Megalakul a NASA. ( National Aeronautics and Space Administration )
1959-ben a Szovjetúnió útnak indítja a LUNA-1,2,3,4 szondákat, az USA pedig fellövi a Discoverer-1. műholdat.
1960.04.01….Tiros-1. Az USA felbocsátja az első meteorológiai műholdat.
1960.04.12….Vosztok-1. Gagarin az első ember a világűrben. ( 108 perc.) Hősként üdvözölték mindenhol, amerre diadalútja vezetett. Ekkora ünneplés a későbbi űrhajósoknak nem jutott.
1960.05.05…Mercury MR-3. ( Freedom 7 ) Alan Shepard az első amerikai űrhajós útja. ( Negyed óra) Ez a repülés hivatalosan „csak” űrugrásnak számít.
1960.08.06….Vosztok-2. German Tyitov. repülése. (3 óra)
1962.02.20….Mercury MA-6. John Glenn Háromszor megkerüli a Földet.
1962.07.10….Telstar-1. Az Usa fellövi az első televíziós műholdat.
1962.08.14….A Vosztok-3, és a Vosztok-4. A két űrhajó egy időben repül, és megközelíti egymást.
1963.06.14….Vosztok-5. …4 napos ürrepülés.
1963.06-16….Vosztok-6. …Az első női űrhajós : Valentyína Tyereskova.
Az eddig felsorolt események az újságok első oldalán szerepeltek. Az utcán az emberek beszéltek róla. A nagyközönség tudta az űrhajósok nevét, a tévéből, az újságokból ismerte az arcukat. A Venyera, és Mariner szondák útjait viszont már akkor sem kísérte túl nagy figyelem. Arról sem sokan tudtak, hogy 1964.02.01.-én megalakult az ELDO, ( Európai Rakétafejlesztő Szervezet), és az ESRO ( Európai Űrkutatási Szervezet).
1964.10.12….Voszhod… Az első többszemélyes űrhajó.
1965.03.19….Voszhod-2…. Leonov végrehajtja az első űrsétát.
1965.12.15….A Gemini6, és a Gemini-7 A két űrhajó másfél méterre megközelíti egymást.
1966.02.03….Luna-9 szonda Az első leszállás a Holdon.
1966.08.14….Lunar Orbiter-1. A szonda ötmillió négyzetkilométert fényképez a Holdon.
A Föld körüli repülések már nem számítanak szenzációnak, az érdeklődés a Hold felé fordul.
1968.09.21….Zond-5 szonda. Először szállít élőlényt a Holdra.
1968.12.24….Apollo-8 Három amerikai űrhajós tízszer repüli körbe a Holdat.
1969.07.20….Apollo-11. Holdra szállás Neil Amstrong és Edwin Aldrin a holdkomppal leszállnak a Hold felszínére. Ez végre újra szenzáció, de sokan azóta is kételkednek benne, hogy valóban megtörtént…
1970…Lunahod-1.. A Szovjetúnió a Holdra juttatja a Lunahod-1-et, amely méréseket végez, képeket küld.
1971.04.19….Apollo-15. Holdautót szállít a Holdra.
1971.07.31….Apollo-17. Az Apollo program utolsó repülése. Ember azóta sem járt a Holdon…
1973.05.14….Skylab Pályára áll a 75 tonnás, 9 tagú személyzet befogadására alkalmas űrállomás. 1974.02.28.-ig működik.
1974.04.05….ESA megalakul az új űrkutató szervezet.
1975.07.17 ….Szojuz-Apollo program. A két űrhajó összekapcsolódik.
1977………. Szaljut-6 A Szovjet űrállomás megkezdi működését. (5 évig üzemel. )
1980.05.26….Szaljut-6 Farkas Bertalan, magyar űrhajós egyhetes kutatómunkát végez az űrállomáson.
1981.04.12….Columbia Útnak indul az első többször felhasználható űreszköz. Az első ürrepülőgépet 1983-ban a Challanger, 1984-ben a Discovery, 1985-ben pedig az Atlantis követi.
1986.01.27….Challanger Az űrrepülőgép 73 másodperccel az indítás után, műszaki hiba miatt felrobban. ( 7 űrhajós leli halálát.)
1986.10.06….MIR A Szovjet űrállomás központi egysége megkezdi működését.
1989.05.04….Atlantis Először indul műhold űrrepülőgépről.
1990.04.25….HTS A Hubble Space Telescope megkezdi működését.
1995.06.29….Atlantis-MIR Az űrrepülőgép először csatlakozik a MIR űrállomáshoz.
1998.01.29….ALFA Nemzetközi egyezmény születik az ALFA nemzetközi űrállomás létrehozásáról. ( A program neve később ISS )
2000.03.30….MIR Kis ideig újra üzemel a korábban már bezárt űrállomás, majd újra bezárják, lehozzák.
2000-márciusában Szojuz űrhajóval feljuttatják a modulokból épülő nemzetközi űrállomás (ISS) első legénységét.
2003.02.01….Columbia… A Columbia űrrepülőgép a visszatérés közben, műszaki hiba miatt felrobban. ( 7 halott.)
2004. novemberében fellövik az épülő nemzetközi űrállomás (ISS) utolsó elemét.
2007. ….NGST… .Felbocsátják a Hubble utódját, az Új Generációs Űrtávcsövet.( Next Generation Space Telescope)
Ebben az időben a nagyközönség már nem tartotta számon név szerint az űrhajósokat, sőt a repüléseket sem számolta.
A hatvanas években, az USA a Mercury és a Gemini proram keretében összesen 22 űrhajóst, a Szovjetunió a Vosztok és a Voszhod programban 11 embert juttatott el az űrbe. Ezt még nem volt nehéz számon tartani. Az ezt követő Apollo program űrhajósaiból már csak az elsőként Holdra szállók lettek név szerint ismertek. A Spce Shuttle, és a Szojuz program több száz repülésében résztvevő sok száz űrhajós nevét már senki sem próbálta megjegyezni.
Az emberek már csak egy-egy váratlan, vagy különleges eseményre kapták fel a fejüket. Ilyen szenzáció volt Farkas Bertalan tartózkodása az űrállomáson, ( ez persze csak nálunk volt nagy hír…) vagy a Challanger 1986-os, és a Columbia 2003-as tragédiája.
A tudományos kutatásokat végző szondák, a meteorológiai, és a távközlési műholdak indítása pedig teljesen követhetetlenné vált az egyszerű tévénéző, újságolvasó ember számára.
A hatvanas évek műholdjai és szondái sem voltak már a figyelem középpontjában. Ki emlékszik ma már például a Poljot-1-re, a Szovjetunió első manőverezésre képes műholdjára, a Venyera, a Pioneer, a Ranger, a Mariner a Luna, vagy a Zond szondák és műholdak eredményeire. A Venyera, Pioneer, Mariner programok később is folytatódtak. Idővel megszokottá vált, hogy műholdak keringenek bolygónk körül. A távközlés, a meteorológiai előrejelzés, és a katonai hírszerzés ma már elképzelhetetlen lenne ezek nélkül. A tudományos kutatásokat végző szondák indulása sem szenzáció. A nagyközönség egy-egy jól hangzó elnevezést ugyan megjegyez, de általában nem tartja számon, hogy melyik program mit is kutat. Mindenki hallott már a Viking Marskutató szondáról, a Helios, a Vega, a Magellán, a Voyager, a Giotto, vagy az Ulysses szondákról. A kutató szondák feltérképezték, lefényképezték a naprendszer szinte minden objektumát, mintákat hoztak a Holdról, a Marsról, és más objektumokról, sőt, volt amelyik el is hagyta a naprendszert.
A scifi kiadványok iránti érdeklődés az űrkutatás fénykorában élénkült meg.
Magyarországon például 1972. nyarán indult a „Galaktika” antológia. Később havonta megjelenő magazinná alakult át. Az induláskor 38.000 példányban jelent meg. Fénykorában elérte a 94.000-es példányszámot, majd 1995-ös megszűnésekor már csak 10.000 példányban kelt el. A „Galaktika” megszűnése után volt néhány ígéretes próbálkozás. Ilyen volt az „Átjáró magazin”, az „X-magazin”, stb. de ezek sajnos nem voltak hosszú életűek. Az ebben az időben induló kiadványok közül egyedül az először 2003-ban megjelenő „Új Galaxis” antológia bizonyult tartósnak.
2005-ben indult újra a „Galaktika”. ( jelenleg 22.000 példányban jelenik meg. )
A régi, eredeti „Galaktikát” is kiadó Móra kiadó 1969-ben kezdte meg a „Kozmosz Fantasztikus Könyvek” kiadását. 1987-ig összesen 132 kötet jelent meg ebben a sorozatban, imponálóan magas példányszámokkal.
1969 és 1976 között 4-8 kötet jelent meg évente, 10.000 és 40.000 közötti példányszámokban. ( Asimov „A halhatatlanság halála” c. regénye 1969-ben még óvatosan 15.500 példányban, de például Fekete Gyula „Kék sziget” c. műve 1976-ban már 41.800 példányban…)
1976 és 1987 között évente általában 8-10 kötet is megjelent. Ezek a kötetek általában 30.000-nél nagyobb példányszámban kerültek az üzletekbe, de voltak kimagaslóan nagy példányszámok is. ( Ilyen volt például: 1982-ben Aldous Huxley „Szép új világ” c. műve, 185.000 példányban, Lőrincz L.L.”A Nagy Kupola szégyene”, 1982-ben, 60.000 példányban, Zsoldos Péter „Távoli tűz”c. regénye 1983-ban, 90.000 példányban, James Hilton „A Kék Hold völgye” 1984-ben 125.000 példányban, Alan Dean Foster „Nyolcadik utas a halál” c. könyve 1987-ben, 174.000 példányban, vagy Douglas Adams „Galaxis útikalauz stopposoknak” c. műve, 1987-ben 86.700 példányban. )
1988 és 1994 között a Móra kiadó „Galaktika Fantasztikus Könyvek” néven folytatta a sorozatot, amelyben még 44 kötet jelent meg. ( Ebből az időszakból sajnos nem találtam a példányszámokra vonatkozó adatokat. )
Tizenegy év szünet után, 2005-ben az újra megjelenő „Galaktika” folytatta a „Galaktika Fantasztikus Könyvek” kiadását. ( 2009 végéig 51 kötetet adtak ki, de a példányszámokról sajnos nincs elérhető adat. )
Az idézett, példányszámokra vonatkozó adatok természetesen nem mutatnak teljes, és hű képet a scifi iránti érdeklődésről, csak tendenciákra utalnak. Amikor nosztalgiával gondolunk a hetvenes évek hatalmas példányszámaira, azt is figyelembe kell vennünk, hogy manapság már az áttekinthetetlen magánkiadások, és on-line megjelenések is színesítik a képet. Az viszont egyértelmű, hogy az olvasók, sőt a scifi írók érdeklődése is elfordult a űrkutatástól. Amíg a hatvanas, hetvenes évek scifijeinek hősei főleg a tudós űrhajósok voltak, a ma születő scifi írások inkább a Földön járó ember gondjaival foglalkoznak.
