Bejelentés



Szerena
B.Kósa Kati írásai

MENÜ








AVANA a SZÍRIUSZON 2010



Képes beszámoló Gáspár József és B.Kósa Katalin fotóival.

Az AVANA Egyesület idén a SZÍRIUSZ Scifi napok keretében rendezte meg az UFO Magazinnal közös "Kozmikus világ" pályázat, a képregénypályázat és a Preyer Hugo emlékére meghirdetett novellaíró pályázat eredményhirdetését.

Budapest 2010.Július 17.
Márton Áron Szakkollégium, színházterem.





A színházteremben a díjátadó előtt, a Szíriusz Egyesület rendezésében érdekes beszélgetésekre és dedikálásra került sor.







Kis késéssel megkezdődött a díjátadó.
Először néhány gondolat hangzott el a közös élmények jelentőségéről.( B.Kósa Katalin)



Majd Bódi Ildikó köszöntője következett.



Ezt követően Pusztay Sándor értékelte a "Kozmikus világ" pályázatot, és kihirdette a győzteseket.





Fazekas Attila grafikus értékelte a képregénypályázatra beküldött alkotásokat, majd kihirdette a győzteseket, átadta a díjakat.



Néhány mondat következett arról, hogy életidegen-e a sci-fi, valamint az idei Preyer pályázat szerzőiről. ( B.Kósa Katalin )



Majd Fonyódi Tibor értékelte a novellaíró pályázatot, és átadta a díjakat:

Tóth Ákosnak, (Dícséret )



Bukros Zsoltnak, ( 3. díj )



Molnár Dénesnek, ( 2. díj )



és Bárdos Bencénel. ( 1. díj )



A megjelent díjazottak:



A díjátadó Kovács Andrea szavaival,



majd pezsgős állófogadással zárult.






Vissza a főoldalra


A közös élmény hiánya
(Részletek az elhangzott beszédekből.)

A természeti népeknél, a törzsi kultúrákban a közösség tagjai még ma is a közösség tudásának egészét birtokolják, és a világképüket illusztráló mitológia is közös élményük.
/ A törzs minden tagja tudja, hogy mely vadon termő gyümölcsöket lehet megenni, hogyan kell elejteni a pumát, vagy az oroszlánt, és a törzsnek mi a totemállata, őse. /

Beszélgetéseikben csak olyan dolgok fordulhatnak elő, amelyeket valamennyien ismernek. Világuk egységes, és kerek.


Valamikor a mi őseink is törzsekben, városállamokban, királyságokban, vallási közösségekben éltek.
Világuk egységes volt és kerek. Ami, aki nem illett bele, azt kiirtották.
Gondoljunk például az inkvizícióra…
Aztán jött a könyvnyomtatás, a földrajzi felfedezések kora, a felvilágosodás, az antik műveltség reneszánsza, a gyarmatosítás, a kontinenseken átívelő postaforgalom, az újságok, a rádió, a televízió, a mobiltelefon, és az Internet.

A világ kitárult, a különböző kultúrák kölcsönhatásba kerültek egymással, a zárt közösségek fellazultak, feloldódtak.


Úgyhogy napjaink globalizált, médiakáoszban fuldokló világában már nem kerek a világunk, hanem csak a kérdéseink sokasodnak, és egyre bizonytalanabbak vagyunk.


. A felhalmozott tudás olyan vékony szeletekre van már szétnyírkálva, hogy szinte lehetetlen áttekinteni az egészet.

Olyan ember ma már nem is létezik, aki a teljes, felhalmozott tudást birtokolná.
Ma már fizikai lehetetlenség a teljes felhalmozott tudást hiánytalanul megismerni.

Csak nagy anyagi áldozatok árán juthatunk hozzá egy-egy olyan papíroshoz, ami igazolja, hogy a tudás valamely hajszálvékony szeletkéjét valamilyen szinten megismertük.
A tudás egyre inkább hatalom, és mi egyre nagyobb áldozatok árán jutunk hozzá egyre apróbb morzsáihoz. / Nem kis anyagi áldozat a tandíj, a könyvek, az Internet előfizetés, stb.../

A tudás egyre vékonyabb szeleteit nyeszeteljük még vékonyabbakra specializálódás címszóval, és közben egyre távolabb kerülünk attól, hogy legalább nagy vonalakban átlássuk az egészet.

Sokan már annyira belevesznek a saját, kedvenc kis morzsájukba, hogy már nem is kíváncsiak az egészre.
Az apró forgácsokban elveszve már fogalmunk sincs róla, hogy egyáltalán kerek, vagy szögletes az a képletes torta, aminek a szeleteiben eltévedtünk.


De nem csak a tudás szétforgácsolódása a probléma, hanem az is, hogy egyre kevesebb közös élményünk van.


Valamikor gyermekkoromban volt egy tv csatorna, egy műsorral.
Másnap reggel mindenki ugyanarról a táncdalfesztiválról, ugyanarról a Tenkes kapitányáról tudott beszélgetni szinte bárkivel.


Ma már ez elképzelhetetlen.
A mai átlagember, pl. Magyarországon általában legalább három csatornát néz a tv-ben. A három csatorna mindegyikén egy átlagos napon, legalább három nagyfilmet, és legalább 5-10 sorozatot láthat.
A három csatornán tehát naponta kb. 10 nagyfilm, és 30 sorozat közül válogathat….Nem is beszélve az egyéb műsorokról…
És akkor választékként még hozzájönnek a kábelcsatornák, a műholdas csatornák, a videokazetták, a dvd-k, az internet, stb...De nem muszáj tv-t nézni, elő lehet venni egy könyvet is. ..Egy könyvet a több ezer közül, amihez hozzáférhetünk...


Ezek után szinte reménytelen, hogy másnap reggel megbeszéljük egymással az előző esti közös élményt.

Ha valakivel beszélgetni szeretnénk a saját élményeinkről, egyre gyakrabban ütközünk abba, hogy beszélgetőpartnerünk bizony egy másik filmet nézett.

Szállóigévé is vált az a mondat, hogy " én egy másik filmet néztem...".abban az esetben, ha az adott témában nem vagyunk elég tájékozottak, és nem tudunk hozzászólni.

Egész kultúránk egyszerre globalizálódik, gyúródik egységes masszává, és esik szét egyre apróbb forgácsokra.


Mára tehát a világ civilizáltnak nevezett része eljutott oda, hogy:
A tudás egyre kisebb részét birtokoljuk, és egyre kevesebb a közös élményünk.
Beszélgetéseinkben egyre nehezebben találjuk meg a kulturális közös nevezőt.
Megjósolhatatlan, hogy ez a tendencia hová vezet...


A globalizáció azonban nem teljesen új jelenség:
Már a Biblia is figyelmeztet bennünket erre a veszélyre a Bábel tornyának példázatán keresztül.
És valamennyien tanultunk a hatalmas Római Birodalomról, ahol vallások és kultúrák keveredtek.
A birodalomról, amely saját súlya alatt omlott össze, hogy évszázadokra teret engedjen olyan nála sokkal primitívebb, de kultúrájukban egységes és magabiztos népeknek, akik az egész középkort saját kultúrájukba bezárkózva töltötték el.


Napjaikban új Bábel épül, de nem tudjuk, hogy ez hová vezet.


Elsüllyedünk, mint Róma a barbárok tömegeiben ?
Vagy idővel a ma még kerek világképpel rendelkező, magabiztos népek jutnak el a káosznak arra a fokára, ahol most mi vagyunk ?

Ezeken a kérdéseken érdemes elgondolkodni…


Ezért is olyan nagy öröm az, hogy vannak olyan rendezvények, például a H-con, a Szíriusz napok, ahol összejönnek a hasonló érdeklődésű emberek, akiknek megvan a kulturális közös nevezőjük, és tudnak miről beszélgetni.


----------------------------------------------


Nemrég egy sci-fis oldalon olvastam egy kommentet, aminek a szerzője azt állította, hogy a sci-finek nincs jövője, mert életidegen.
Először az a kérdés merült fel bennem, hogy aki ennyire nem tartja értékesnek a sci-fit, az minek foglalkozik vele…
Miután erre nem tudtam rájönni, azon gondolkoztam el, hogy valóban életidegen lenne-e a sci-fi… Szerintem egyáltalán nem.


A kommentelő szerint a scifi azért életidegen, mert nem a valós problémákkal foglalkozik, hanem álproblémákat boncolgat.
Ez viszont egyszerűen nem igaz.

Szerintem ha valaki nem találja a scifiben a valós problémákat, annak szövegértési problémái vannak.


Az idei Preyeres pályázatokat olvasva azt tapasztaltam, hogy igen is valós problémákkal foglalkoznak a szerzők.

Csak a példa kedvéért sorolok fel néhány érdekes témaválasztást:
---A nano-technológia alkalmazása a gyógyászatban, és annak lehetséges következményei.
---Idegen, vagy új, rendesen ki nem kísérletezett technikák alkalmazása a hétköznapi életben, és ennek következményei…
---Hétköznapi életünk megszokott elemei, pl. a reklámok, hogyan válnak értelmetlenné egy vészhelyzetben…Pl. A reklámok hogy élik túl a reklámok célját, a vásárlót…
---Mi a következménye, ha értelmetlenül tartjuk be a szabályokat? Hogy lehet a legtudatlanabból oktató…
--Meddig mehet el a média a haszon reményében? Mit engedhet meg magának egy valóság-show…
---Mi lesz, ha Svájcban egyszer rendesen beüzemelik a nagy gyorsítót? Mi a fontosabb, a kíváncsiság, vagy maga az élet?
---Több írás is felteszi a kérdést, hogy mennyire olcsó az emberélet…
---És így tovább…


A szerzőket erősen foglalkoztatják hétköznapi életünk problémái.
A beküldött történetek jelentős része napjainkban, vagy a közeli jövőben játszódik.
Olyan kérdéseket feszegetnek, amelyekkel a közeljövőben, vagy akár holnap is szembesülhetünk.
A helyszínek sem csak űrállomások, és távoli megapoliszok, hanem olyan helyek is, amelyeket valamennyien ismerhetünk: pl.: Jósvafő, Veszprém, Pécs, vagy épp BP. Lágymányosi lakótelep…

A történetek szereplői sem csak a sci-fiben megszokott tudósok, és hős űrhajósok, hanem egészen hétköznapi emberek is.pl.: Igazi, saját gyermekre vágyó asszony, katasztrófa túlélő, akinek csak sampon jut innivalóul, végtelenül kizsákmányolt biztonsági őr, elhagyott férj, akit még a madárdal is idegesít, karrierista polgármester, aki nem lát tovább a saját orránál, beteg, akiből kísérleti nyulat csinálnak, ostoba katonák, merev hivatalnokok, pénzéhes üzletemberek, és így tovább…

De ha valakit ezzel nem győztem meg, akkor olvasson bele például az ÚG két utópiával foglalkozó kötetébe.
Ott aztán találkozhat korunk szinte minden problémájával…


Szóval szerintem a sci-fi egyáltalán nem életidegen…Sőt, beépült a mindennapi életünkbe. Ez akkor is így van, ha sokan ezt nem látják be.
Nem olyan régen még csak a sci-fi írók fantazmagóriáiban szerepelt sok minden, amit manapság nap, mint nap használunk.
A mobiltelefon, a digitális adatforgalmazás, az Internet, és nem akarom sorolni a sok-sok technikai szenzációt, amit a sci-fi írók már régen megfogalmaztak, mint igényt, de talán nem is gondolták komolyan, hogy valósággá válhat.


Érdekes ellentmondás az, hogy sokan azok közül, akik egy megvalósult sci-fiben élnek, magát a sci-fit mégis elutasítják.

Hogy miért van ez?
A sci-fi azért nem divat, mert a média nem sztárolja…(csúnya szóval élve.)
A média pedig hatalom. Sztár az lesz, akit a média azzá tesz.
Az egyszerű, mezei sci-fi írókat nem fogja sztárrá tenni, mert a sci-fi írók, főleg az amatőrök egy nagyszájú, fegyelmezetlen, kiszámíthatatlan népség.
És ami a fő gond, van saját véleményük.


De ha sztárok nem is leszünk, én bízom benne, hogy a sci-finek van jövője.
Az alkotók lelkesedésén legalábbis nem múlik.
Ha a sci-fi valóban életidegen lenne, nem lett volna ilyen színes és érdekes az idei pályázati anyag.


Az idei Preyer pályázatra 85 pályázat érkezett 63 szerzőtől.
(Úgy tudom, más idei pályázatokra is szép számmal érkeztek írások.)

A 63 szerző közül 21 női szerző volt, 42 pedig férfi ..
Tavaly az első helyet egy ifjú hölgy vitte el, idén viszont bánatomra még az első tíz közé sem jutott be egyetlen női szerző sem. Néhányan ugyan súrolták a szintet, de sajnos mégsem…
De sebaj, majd talán jövőre…


A 63 szerző közül 13 budapesti, 50 pedig vidéki volt.
Ez viszont örvendetes, mert ez azt jelenti, hogy az ország legtávolabbi csücskébe is eljutott a pályázati felhívás…és nem is talált süket fülekre…


Az is örvendetes, hogy csak kilencen használtak írói álnevet, a többiek a saját nevükön írtak.
Az is örvendetes, hogy a kilenc álnév nem mindegyike angolos. Volt spanyolos, sőt japános hangzású írói álnév is. Ez is a szerzők fantáziáját és széles érdeklődési körét dicséri.
A név olyan, mint a ruha…viseljük…Vagy büszkén a sajátunkat, vagy álarcot öltünk, álnevet választunk, mert úgy gondoljuk, hogy az jobban kifejezi az egyéniségünket.


Az idei pályázat tapasztalatai alapján én bízom benne, hogy a sci-finek van jövője.


Vissza a főoldalra




Képgaléria

Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?



Senga [ 2010-07-19 21:04 ]

Katikám, olyan jó, hogy nem csak a tollat, a fényképezőgépet is forgatod. Köszönöm, hogy odavarázsoltál pár felvétel erejéig a találkozóra, ha már személyesen nem lehettem ott.
Ági







Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!