A 2007 nyarán Salgótarjánban rendezett H-con. rendezvényen elhangzott előadásom szövege.

... ...

Mitológia tegnap, ma és holnap

1.

Bevezető

Ha mitológiáról beszélünk, gondolom, a legtöbbeknek a görög-római mondavilág, a Biblia, a csodaszarvas legendája, esetleg a Gilgames eposz, vagy a Rámájána jut az eszébe.
Ha a mitológia fogalmát egy kicsit tágabban értelmezzük, akkor rá kell jönnünk, hogy nem csak ezekről a régi dolgokról van szó.

Mi is a mitológia?
A mitológia egy nagyon fontos eszköz.
A mitológia mindig illusztráció egy világképhez.
A mitológia egy történetrendszer, meserendszer, ami egy adott világképet érthetővé és befogadhatóvá tesz.
A mitológia az adott világképet, amit illusztrál, mindennapjaink részévé teszi, gondolkodásunk alapjaiba beépíti.

Többféle világkép van, és mindegyiknek megvan a maga saját mitológiája.
De nem csak a régmúltban születtek legendák, mesék, meserendszerek, olyan történetek, történetrendszerek, amiket mindenki ismer, hanem napjainkban is, és valószínűleg a jövőben is fognak születni.

A közismert, nagy mitológiák nagyrészt az ókorban születtek, de a középkorban, sőt az újabb korokban is születtek legendák, legendás hősök.
A középkor legendás hősei például Szent Johanna, a bolygó hollandi, Drakula, a véreskezű Báthory Erzsébet, az igazságos Mátyás király, Robin Hood, stb.
Az újkorban született például a loch-ness-i szörny, kékszakáll, hasfelmetsző Jack legendája, és a még közelebbi időkben például a dél amerikai chupakabra, vagy az 51-es körzet legendája.
Ezeknek a legendáknak van valós alapjuk, de kideríthetetlen, hogy mennyi mesés elem rakódott rájuk.

A mítoszok születése egyre nehezebb, pedig az igény ma is megvan rá.
A ma embere is igényli, hogy eligazodjon a világban, és ehhez szükséges, hogy legyenek olyan dolgok, történetek, amiket mindenki ismer.
Régen a mondák, mesék, mítoszok szájhagyomány útján terjedtek, és többé-kevésbé eljutottak a közösség minden tagjához. Nem volt konkurencia, ami összezavarja a közösség tagjait, mert egy közösségen belül csak egy mitológia volt közismert.

A könyvnyomtatás korában, a könyvolvasó, művelt világban az emberek már többféle mitológiával, történetrendszerrel is megismerkedhettek. Ebben az időben már nem ismert egy egységes mitológiát mindenki.

Napjainkban, ebben az információdömpingben pedig már teljes a zűrzavar. Egyre kevesebb történet terjed el annyira, hogy közismertnek mondhatnánk.

Minden vallásos világképnek megvan a maga saját mitológiája.
Egyedül a materialista világképnek nincs saját mitológiája, és konkrét erkölcsi előírása. Az ateista, materialista világkép hívei egyszerűen mesévé nyilvánították, és félresöpörték az összes vallás összes mitológiáját, és nem vették figyelembe azt, hogy a mitológiáknak erkölcsi tartalma is van, hogy a mitológiáknak az adott világkép befogadásában nagyon fontos szerepe van.
Figyelmen kívül hagyták, hogy a tömegeknek szüksége van konkrét erkölcsi iránymutatásra, és a mitológiára ahhoz, hogy a világképet be tudják fogadni.
A tömegek ezért is nem tudták soha teljesen elfogadni, magukénak érezni a materialista világképet. A materializmus nem tette magát érthetővé és befogadhatóvá.

Sokan a vallásokból kiábrándulva, modern, felvilágosult embernek kikiáltva magukat felszínesen materialistának vallják magukat, de a szívűk mélyén úgy érzik, hogy Istennek azért mégiscsak lennie kell. És a tíz parancsolat sem biztos, hogy elavult vacak. Sokan egész életüket kételkedéssel, és útkereséssel töltik, még többen viszont egyszerűen nem törődnek ezzel a kérdéssel, és csak sodródnak. Mindig a szerint vallásosak, vagy materialisták, hogy az aktuális politikai helyzet szerint éppen mi a menő.

A materializmus szerint a "lét határozza meg a tudatot", a vallások szerint viszont a " tudat határozza meg /teremti meg / a létet".

De most ne is menjünk bele abba, hogy létrejött, vagy teremtett világban élünk, mert akkor eljutunk oda, hogy "és akkor a teremtőt ki teremtette?", vagy oda, hogy "és akkor mi van a végtelenen túl?", vagy egyenesen oda, hogy mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás.

Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy nagyapám hívő katolikus volt, a nagymamám pedig harcos és elkötelezett materialista.
Hatvannégy évig éltek boldog házasságban anélkül, hogy bármelyikük meggyőzte volna a maga igazáról a másikat. Jókat vitatkoztak, csipkelődtek, és ugratták egymást eltérő meggyőződésük miatt, de mivel tisztelték egymást, és egymás meggyőződését, ennyi idő alatt sem bizonytalanították el egymást.
Gyermekkoromban nagyon sok időt töltöttem el velük, így aztán igencsak dialektikus nevelésben részesültem. És a legfontosabb, amit megtanultam tőlük, az az, hogy nem muszáj mindig minden vitás kérdést feketén, fehéren eldönteni, lehet úgy élni egymással békében, szeretetben, hogy közben merőben más a meggyőződésünk.
Lehet, hogy nekünk van igazunk, és az a vitathatatlan igazság, amiben mi hiszünk, de ezt egyáltalán nem biztos, hogy rá kell erőltetnünk másokra. Sőt, nagyon valószínű, hogy nem kell..


vissza a főoldalra

2. –

A tegnap mitológiái

Valamikor hajdanán, még az általános iskola ötödik osztályában azt tanultuk az őskor története keretében, hogy az első primitív vallások a természet erőinek kiszolgáltatott ősemberek félelmeiből születtek.
Az ősemberek féltek a hidegtől, a forróságtól, a vihartól, az áradásoktól, sok minden mástól, de legfőképp az éhezéstől.
Ezért aztán vágyaikat különböző szertartások és hiedelmek formájában kifejezésre is juttatták. Megpróbálták kedvezőbb irányba terelni a történéseket, befolyásolni a sorsukat.
Fohászkodtak esőért, melegért, bőséges termésért, vadászszerencséért, gyermekáldásért.
Amikor éppen jól mentek a dolgok, akkor dicsőítették a természet megszemélyesített erőit, a jó szellemeket, az isteneket.
Amikor rosszul mentek a dolgok, akkor azért valakit, vagy valamit okoltak. A gonosz szellemeknek, a sötét démonoknak, az ördögnek, vagy a bűnös embereknek a számlájára írták a kellemetlen dolgokat.

A kívánatos dolgok bekövetkezését, különböző szertartásokkal próbálták elősegíteni.
Énekkel, tánccal, imákkal, az elejtendő állat ábrázolásával, a vadászat eljátszásával, próbálták provokálni a természet erőit, amiket szellemeknek, vagy isteneknek neveztek el.
Ha úgy érezték, hogy tevékenységük eredményes volt, imájuk meghallgatásra talált, áldozatukat kegyesen elfogadták az égiek, akkor a megszerzett javakból hálájuk jeléül egy részt szívesen juttattak a szellemeknek, isteneknek.

Biztosan mindenkinek ismerős a görög mitológiából az égő állatáldozat, vagy a bibliából Káin növény-áldozata, és Ábel állat-áldozata.
Néha a hálaáldozatot, vagy szűkös időkben a könyörgő áldozatokat túlzásba is vitték, sőt, még az ember is feláldozható volt. Gondoljunk például Ábrahámra és Izsákra, vagy a dél amerikai piramisépítő kultúrák véres, szívkitépős emberáldozataira.
A biblia szerint Isten nem fogadta el Ábrahámtól az ember-áldozatot, de Dél Amerikában a Tollaskígyó nem volt ilyen finnyás. Az ottani népesség jelentősen megcsappant, meggyengült, a kultúra hanyatlásnak indult. Az európai hódítóknak nem volt nehéz dolguk ezzel az öngyilkos kultuszokba felejtkezett társasággal szemben.

A primitív vallások lényege és célja általában a felelősség áthárítása.
A primitív vallások szerint, ha tiszteljük a természet erőit, akár megszemélyesített, nevesített formában is, / szellemek, démonok, istenek./ és megfelelően elvégezzük a megfelelő szertartásokat, akkor elvileg mindennek megfelelően kell működnie.
/ Elviselhető, kedvező időjárás, elegendő élelem, megfelelő mennyiségű gyermek születése...stb. / Ha ennek ellenére mégsem működnek jól a dolgok, hát akkor az istenek éppen nem voltak kegyesek, vagy a szellemek nem voltak hajlandóak meghallgatni minket.
Ez esetben a szertartások módjában, vagy mennyiségében látták a hibát. Ilyenkor megpróbálták fokozni a szertartások, áldozatok mennyiségét, minőségét. Így akarták egyre kétségbeesettebben kikényszeríteni a szellemek, istenek jóindulatát.

Jó esetben a primitív vallások követői nem esnek túlzásokba, és egy hosszú távon is jól működő egyensúlyban élnek a természettel.
(Amíg a "civilizáció" fel nem fedezi őket, és fel nem forgatja az életüket.)
Rosszabb esetben előfordulhat, hogy a túlzásba vitt áldozatok felemésztik az élelmiszerkészleteiket, és így saját magukat ítélik éhezésre, hanyatlásra. Ha még ember-áldozatra is vetemednek, akkor az össznépi, céltalan öngyilkosság örvényébe keverednek. (Jó példa erre Dél Amerika némelyik piramis-építő kultúrája.)

A primitív, természetimádó vallások, kultuszok a mai napig is léteznek.

Sok helyen, ahol a természeti népeket nem zavarták meg a nagy világvallások, és a civilizáció, és ahol a helybeliek igényeit ez még ma is kielégíti, ott még eredeti formájukban élnek ezek a törzsi vallások. / Egyes dél amerikai, afrikai, délkelet-ázsiai, szibériai, civilizációtól elzárt helyeken. /
Más helyeken, ahol elterjedtek a nagy világvallások, ott a helyi, törzsi hiedelmek és szokások szépen beépültek az új vallásba.
(Ilyen beépült elem például a karácsony időpontja, a téli napforduló időpontjában születik Jézus, vagy a húsvéti ünnepkör, amikor Jézus meghal, majd feltámad, feltűnően hasonlít a téltemetés, tavaszünneplés ősi, pogány szertartásaira, a termékenység-ünnepekre. Vagy ott van a halottak napja.
Az ősök kultusza sokkal régebbi, mint a kereszténység. De ezeket a beépült elemeket hosszan sorolhatnám még.) Érdekes kivétel a japán Sintoizmus, ami egy ősi természetimádó vallás, és amit a Buddhizmus nem szorított ki, nem olvasztott be, hanem továbbra is szinte érintetlen formában tovább él, párhuzamosan és békességben a világhódító Buddhizmussal.

A nagy világvallások mindegyike az ókorban született.
(Buddha. I. E. 560-480.
Jézus. Innen számítjuk az időt.
Mohamed. I. U. 570-622.)

Az ókor nagy vallásai szinte szervesen épülnek a korai primitív vallásokra, kultuszokra, felhasználják, továbbfejlesztik a már meglévő elemeket. A mai nagy világvallások az ókori mitológiákra épülnek. / a zsidó vallás, a kereszténység és az iszlám a kánaáni hitvilágra, és a helyi primitív vallások elemeire, a buddhizmus pedig a hindu mitológiára, ami maga is felhasznál koraibb, primitívebb elemeket. /
Az ókori nagy mitológiák ugyanúgy megszemélyesítik a természet erőit, és ugyanúgy áldozatokkal próbálják megvenni az istenek jóindulatát, mint a kezdetlegesebb, primitív vallások.
A különbség az, hogy ez már egy jóval bonyolultabb mitológia, és ezekben az isten-családokban már határozottan megjelenik a főnök, a főisten.
A főisten általában az a természeti erő, amitől a legjobban tartanak, amit a legfontosabbnak vélnek. A legtöbb ókori nagy vallás főistene a napisten, /pl. ÁMON-RÉ, AHURA-MAZDA / vagy a viharisten; Zeusz, Jupiter, Jahve, Indra. stb.
Az ókori mitológiákban már nem dominál a felelősség áthárítása az istenekre, a természet erőire. Itt már megjelenik a bűn és a bűnhődés fogalma.
Aki nem tiszteli az isteneket, és nem viselkedik megfelelően, az bűnt követ el, és ezzel kihívja az istenek haragját, és utoléri a büntetés.
Megjelenik a menny és a pokol fogalma. A büntetés evilági életünk után is elér bennünket!
Megjelenik az ember felelőssége.

A nagy ókori mitológiák kísértetiesen hasonlítanak egymásra.

Minden mitológia a számára fontos, jelentős természeti erőket személyesíti meg. Szinte azonos a szereposztás.
A különböző mitológiák istenei szinte egy az egyben megfelelnek egymásnak. A különböző természeti erők, istenek egymáshoz való viszonya is hasonló. Általában az istenek kapcsolatai egy földi család, törzs, nagycsalád szerkezetének felelnek meg.
Ezekben az isten-családokban mindenhol van egy főisten, / általában az apa / vannak főbb istenek, akik a főisten közeli hozzátartozói, és van sok kisebb-nagyobb isten, akik valamilyen fokon a főisten rokonai. Hogy teljes, egész lehessen a világkép, minden említésre méltó dolognak van valamilyen rangú istene. Az adott jelenség, dolog az adott közösség számára való fontossága szerint. A kisebb jelentőségű istenek általában két csoportra oszlanak; jó és rossz szellemekre, a sötétség és a fény oldalán működnek.
/ Az isteni család nyomai a kereszténységben is megvannak; Atya, fiú, szentlélek. Na meg Szűz Mária. Az alacsonyabb rangú istenek helyett pedig ott vannak a szentek. /

EGYIPTOM legfőbb istene a napisten volt.
Memphis városában PTAH-nak nevezték, és úgy tartották, hogy agyagból formálta meg mintegy fazekas az embereket. Fájúmban ÁTUM volt a neve, Heliopoliszban RÉ. Később ÁMON néven emlegették, majd összevonva a többféle helyi változatot ÁMON-RÉ lett belőle.
Jelentős isten volt még Egyiptomban OZÍRISZ, a gabona istene, ÍZISZ, az életadó föld istennője, / Ozírisz felesége /, HÁPI, később ÁPISZ a megtermékenyítő bikaisten, ANUBISZ, a holtakat eltakarító isten, SZÉTH a vadászat, a pásztorkodás istene, HATHOR a Nílus termékenyítő erejének istene.
Külön mondakör illusztrálja a természet körforgását, a meghaló és feltámadó isten OZÍRISZ története. / OZÍRISZ a gabona istene, felesége ÍZISZ földistennő és gyermekük HÓRUSZ./ Ez esetben maga a szűk isteni család illusztrálja a természet körforgását.

MEZOPOTÁMIában szintén a napisten lett a legfőbb isten.
Babilon város napistene, MARDUK lett a gazdag istenvilág főistene. Korábban jelentős istenek voltak AN, /ANU/, az ég istene, ENLIL, a föld és a légkör istene, ENKI, /ÉA/, a lapos földkorongot a hátán hordozó óceán istene, NANNA/SZIN/, a hold, UTU/SAMAS/, a nap, INANNA/ISTÁR/ az esthajnalcsillag, a termékenység istennője.

Az Iszlám előtti, régi IRÁN vallásos elképzeléseiben is sok-sok isten kapott helyet.
Megszemélyesítették a napot, a holdat, a földet, a szelet, és a többi természeti erőket. A sok-sok isten közül azonban kiemelkedett egy főisten, AHURA-MAZDA, a fény istene, az istenek királya, és ellenfele AHRA-MAJNIU, a sötétség ura. Az összes többi isten kettőjük köré csoportosult, és egymás elleni harcukról szólt a mitológia. A fény erőit AHURÁKnak, a sötétség erőit pedig DAIVÁKnak nevezték.
Időszámításunk előtt, a hatodik században ZARATUSTRA /latinosan Zoroaszter / nyomán ezt a világképet az AVESZTA nevű szent könyvben rögzítették.

Az ősi KÁNAÁNI törzsek is számtalan istent ismertek.
Megszemélyesítettek minden természeti erőt, jelenséget. Számtalan ÉLnek nevezett természetfeletti lényt tiszteltek. Az istenek sokaságából kiemelkedett néhány fontosabb isten. Ilyen volt BAAL / a gazda /, eredetileg bika alakú, férfi, termékenyítő isten, aki zivatar formájában termékenyíti meg ANATot, a földanyát. A kánaáni elképzelések szerint ÉL / ÉLIM, ILAHIM, ELÓHIM / főisten szabályozta, hogy mikor jöjjön el BAAL, a termékenység ideje, és mikor MOT, a terméketlen nyári hőség, a halál ideje. A BAAL mítosz az egyiptomi OZIRISZ mítoszhoz hasonlóan a természet körforgását ábrázolja.
A termékenység-mítoszoknak egyik helyi változata volt MOLOK isten tisztelete. Ez a telhetetlen termékenység-isten a hiedelem szerint elvárta, hogy a termés legjavát, elejét áldozzák neki, sőt az elsőszülött fiút is. / Ez kísértetiesen hasonlít a vérszomjas, dél amerikai tollaskígyó kultuszára. /
Később a kánaáni hitvilág legfőbb istene JAHVE, a sivatagi vihar istene lett. Kultuszába beleolvadt ELÓHIM, és BAAL kultusza is.

Talán a legáttekinthetőbb, legkidolgozottabb isten-család rendszert a GÖRÖG-RÓMAI mitológiában találjuk meg.
Mint tudjuk, a rómaiak kisebb módosításokkal, névváltoztatásokkal, de szinte egy az egyben átvették a görög mitológiát, ezért nem érdemes a kettőt külön részletezni.
A GÖRÖG teremtés-mítosz szerint a KÁOSZból, az űrből született a föld, GAIA, és az ég, URANOSZ. GAIA és URANOSZ nászából születtek a TITÁNOK, a KÜKLOPSZOK, és KRONOSZ, az idő.
KRÓNOSZ isten és RHEA titán nászából született ZEUSZ, a villámlás istene.
ZEUSZ lett az istenek királya, és közeli hozzátartozói a főbb istenek, távolabbi hozzátartozói pedig a kisebb jelentőségű istenek, és a félisteni lények.
Ebben a világképben is megtaláljuk a jó, és a rossz harcát, ZEUSZ úgy lesz az istenek királya, hogy ellenfeleit, a titánokat a Tartaroszba zárja.
Itt is megtaláljuk a természet körforgásának ábrázolását. A Perszefoné mítoszban a gabonaanya, DEMETER lányát, PERSZEFONÉT elragadja HÁDÉSZ, az alvilág ura. ZEUSZ teremt rendet, megszabva, hogy PERSZEFONÉ mennyi ideig tartózkodjon a földön, és mennyi időre vonuljon vissza az alvilágba. / Ugyanúgy szabályoz, mint a kánaáni hitvilágban ÉL, BAAL és MOT között. /
Gondolom, nem kell hosszan sorolnom a görög-római isteneket, nem kell részleteznem
ZEUSZ-JUPITER,
HÉRA-JÚNÓ,
KRÓNOSZ-SATURNUS,
GAIA-MAGNA MATER,
ATHÉNÉ-MINERVA,
APHRODÍTÉ-VÉNUSZ,
DEMETER-CERESZ,
ARTEMISZ-DIANA,
HÉPHAISZTOSZ-VULCANUS,
POSZEIDON-NEPTUNUS,
ÁRÉSZ-MARS,
HERMÉSZ-MERCURIUS, vagy APOLLON-APOLLÓ
történeteit.
Ezeket mindenki ismeri.

A KELTA, GERMÁN, és SZLÁV kereszténység előtti hitvilág sokban hasonlít a görög-római elképzelésekre, de azoknál jóval szerényebb.
Megszemélyesítik a természet erőit, elnevezik őket, és csoportosítják őket aszerint, hogy a jó, vagy a rossz oldalon állnak.
A germán mitológiában ÁZOKnak, és VÁNOKnak nevezik őket. A kelta DAGDA, a germán ODHIN, / WOUTAN /, a szláv PERUN nagyjából megfelelnek egymásnak.
Mindhárman viharistenek, főistenek.

A buddhizmus előtti, ősi KÍNÁban is sok-sok istent tiszteltek.
Ők is mindent gondosan megszemélyesítettek, nehogy valami kimaradjon.
A sok-sok szellemet idővel két oldalra csoportosították, a jó szellemeket úgy nevezték, hogy SEN, a gonosz, sötét szellemeket, démonokat pedig úgy, hogy KWEI.
A sok isten közül idővel kiemelkedett egy főisten, / Sang-ti / a sarkcsillag istene. Ez a dualista világkép létrehozta az egyetemes összhang fogalmát, az egyetemes összhangét, amit a JIN, és a JANG egyensúlya biztosít.
A JIN és a JANG fogalmába beleolvadtak a jó és rossz szellemseregek, de a JIN és a JANG fogalma nem egyszerűen jó és rossz, fény és árnyék, hanem annál sokkal bonyolultabb az erők kétfelé oszlása. Lényeg az, hogy az egymással ellentétes erők egyensúlyban tartják egymást.
Erre az alapvető elképzelésre épült a TAOizmus, a Konfucionizmus filozófiája is, és a buddhizmus sem szorította ki.

És a végére hagytam az INDIAI mitológiát, ami talán a legérdekesebb a nagy ókori mitológiák közül.
A legtöbb mitológia ott kezdődik, hogy isten megteremtette a földet, az embert.
Az indiai mitológia ennél messzebbre nyúl.
Messzebbre a múltba, és messzebbre a jövőbe.

Az indiai elképzelés alaptétele a CIKLIKUS ÖRÖKKÉVALÓSÁG, aminek mai világunk csak egy éppen aktuális részlete, epizódja.

.Ebben a világképben a létezés örök, a mi mai világunk előtt más világok is léteztek, elpusztultak, ahogy a mi világunk is elpusztul majd, és utána új, és új világok jönnek létre majd. Ebben az elképzelésben a ciklikus örökkévalóság formájában megjelenik a végtelen fogalma.
A DHARMA uralkodik mindenen.
A Dharma az általános rendezőelv, ami érvényes az istenekre, az emberekre, és mindenre, az egymást követő világok mindegyikében.
Az elképzelés szerint minden világ egy ideálisan működő aranykorral kezdődik, aztán folyamatosan romlik, mintegy elhasználódik, majd elpusztul, és helyette újra egy jobb világ születik.
Jelenlegi világunkat a mitológia szerint DIAUSZ-PITA, az ég istene, és PRTHIM-MATAR, a földanya hozta létre. Megteremtették mai világunkat, de az óta csak passzívan léteznek, nem avatkoznak bele a dolgok folyásába.
Jelenlegi világunkat egy isten háromság uralja; BRAHMA, a mi világunk teremtője,
VISNU, ennek a világnak, és az egymást követő világok örök körforgásának fenntartója,
és SÍVA, a pusztító, újrateremtő, aki elpusztítja a régit, hogy új születhessen.
De ebben a mitológiában is megtaláljuk az istencsaládot, valamint a rossz, és a jó szellemek seregeit.
INDRA a villámlás istene, az istenek királya.
MITHRA, SZÚRJA, a napisten,
CSANDRA, a hold,
AGNI, a tűz,
KÁLA, a végtelen idő,
LAKSMI, a szerencse,
SZÁRÁSZVÁTI, a tudás,
TVASZTAR, a kovács isten,
DURGÁ, pusztító viharisten,
GANÉSA, a gazdagság,
és még számtalan kisebb, nagyobb jelentőségű isten.
A gonosz, rosszindulatú szellemeket, démonokat ASURÁKnak, a jó szellemeket, isteneket pedig DÉVÁKnak nevezik.
Ezt a világképet a tudomány mai eredményei szerint kb. ie. 1500, és ie. 500 között rögzítették a VÉDÁKban.

Jellemzően minden mitológiában van egy NAGY TANÍTÓ, aki pártolja, segíti, és tanítja az embereket.
Ilyen például a görög mitológia PROMÉTEUSZa, aki az istenektől ellopja, és lehozza az embereknek a tüzet, vagy ilyen az indiai mitológiában KRISNA, aki VISNU emberek számára is érthető megnyilvánulása, reinkarnációja, a bibliában pedig maga ISTEN adja Mózes kezébe a tíz parancsolatot, majd a Földre küldi egyetlen fiát, JÉZUST, hogy tanítsa, megváltsa az embereket. Ennek a TUDÁS ÁTADÁSnak minden mitológiában, a primitív, törzsi vallások nagy részében is megvannak a megfelelői.
Ez már sokaknak feltűnt, és vannak, akik szerint idegenek, ufonauták jártak a Földön, és tudásuk egy részét átadták az embereknek.
Ezzel a gondolattal már nagyon sokan foglalkoztak, például Daniken, vagy számtalan novella és regény, ami szabályos UFO történetként értelmezett egy-egy mitológiai történetet. A mitológiai történetek szinte kínálják magukat a sci-fi íróknak. Csak be kell helyettesíteni az isteneket, szellemeket ufonautákkal, és máris kész a novella, vagy regény.
Abba most ne menjünk bele, hogy kultúránkat, és vallásainkat az idegenektől kaptuk-e, hogy esetleg ők voltak a hozzánk leszálló istenek, esetleg még a piramisokat is ők építették. mert ez nem vezet sehová.
Az idegenek esetleges látogatása nem oldja meg azt az alapvető kérdést, hogy spontán létrejött, vagy megtervezett, teremtett világban élünk, hogy van-e teremtő értelem, hogy a lét határozza meg a tudatot, vagy a tudat a létet, hiszen nem tudhatjuk, hogy az idegenek létrejött, vagy teremtett világból jöttek.
A kérdésre az idegenek látogatása nem ad választ, csak kiszélesíti azt.
Hiszen ha valóban itt jártak nálunk, akkor már nem csak saját létezésünk és kultúránk eredete a kérdés, hanem az övéké is.

Ez a feltételezett látogatás csak újabb kérdéseket vet fel:
Miért adták át a tudásukat? Miért pont azt adták át, amit átadtak? Miért nem adtak több, használhatóbb tudást? Miért istenekként jelentek meg? Vagy csak mi néztük annak őket? Miért adták nekünk a vallást? Úgy gondolták, hogy akkori értelmi szintünknek ez a forma felel meg? Azért kezeltek bennünket óvodásként, mer hozzájuk képest akkor / és talán még most is / valóban azok voltunk? Vagy ők is hisznek egy felsőbb hatalomban, hisznek a teremtésben?

Az ókor nagy mitológiáinak, kultúráinak hasonlóságára persze más magyarázat is lehetséges.
Minden valamirevaló mitológiában szerepel az ÖZÖNVÍZ, és az elveszett ARANYKOR. Gondoljunk például ATLANTISZ legendájára.
Az elveszett, letűnt, elfeledett, vagy fizikailag is megsemmisült aranykor minden mitológia fontos része. Fontos, mert állandóan hivatkozni lehet rá, hogy ott, és akkor még minden szép volt, és jó. Lehet korholni, hibáztatni az embereket, hogy elrontották, lezüllesztették bűneik által az egykor tökéletes világot.
Minden mitológiában van egy nagy világpusztulás, amit az isten büntetésül ró az emberekre, és amiből egy kiválasztott, kis csoport / pl.NOÉ / isteni segítséggel megmenekül, és új világot épít.
A bibliában maga a teremtő ISTEN pusztítja el a saját képére teremtett embert, annak bűnei miatt. / Ahelyett, hogy bűnbánatot gyakorolna az elszúrt teremtés miatt, az általa teremtett lényeket pusztítja el, a bűneikért büntetésből. Ha jól tévedek, a bűneiket is ő teremtette, hiszen saját képére, és hasonlatosságára alkotta őket. de ebbe most ne menjünk bele./

Szóval özönvíz, megmenekült embercsoport. ATLANTISZ.
Talán valóban létezett valami, amit éppen Atlantisznak is nevezhetünk.
Egy kultúra, egy civilizáció, amit a természet erői elpusztítottak.
De talán nem egészen...

Ez a gondolat csak nekünk tűnik újszerűnek.
Hiszen, ha belegondolunk egy kicsit, ez nagyon szépen beleillik az indiai ciklikus örökkévalóság elméletébe.
A ciklikus örökkévalóság nem új gondolat. Mi, itt Európában épp csak kacérkodunk ezzel a gondolattal, de az indiai világelképzelés alaptétele a ciklikus örökkévalóság.
Brahma megteremti az éppen aktuális világot, Visnu fenntartja, mintegy működteti, Síva pedig elpusztítja, hogy új világ születhessen.

A világ újra és újra elpusztul, újra és újra születik.

Talán a mi civilizációnk előtt volt egy olyan természeti katasztrófa, vagy isteni csapás, pusztítás, tervszerű szanálás, ami letörölte a Földről a korábban itt élt civilizációt. De talán nem teljesen...
Talán voltak túlélők, akik kultúrájuk, tudásuk egy részét megőrizték, átmentették, és mint tanító istenek, átadták a mai embereknek.

Ez megmagyarázná, hogy kik építették a piramisokat, és más vitatott korú, és eredetű építményeket. Megmagyarázna sok mindent, amivel a tudomány nem tud mit kezdeni. Sok olyan régészeti leletről hallottunk, olvastunk már, amiket a tudósok lazán félresöpörtek, elástak múzeumok feneketlen raktáraiba, amiket nem vizsgáltak meg rendesen, vagy ha igen, akkor nem hitték el a furcsa eredményeket, amiket agyonhallgattak, mert nem találtak rá magyarázatot.
Az átmentett tudás valószínűleg töredékesen és hiányosan maradt fenn. Ha belegondolunk, van egy csomó olyan dolog, ami feltűnően értelmetlennek tűnik.

Jó példa erre a piramis.
A piramisokkal már nagyon sokan foglalkoztak. Ebbe most ne is menjünk bele mélyebben, csak egy ellentmondást említenék.
Tudósok állítják, hogy a piramis formája, és arányai különleges hatással vannak az élő szervezetekre. / frissen tartó, regeneráló hatások /
Ennek ellenére a jó egyiptomiak halottakat tartósítottak benne, újraélesztésre teljesen alkalmatlan állapotban. Tehát valami létező, talán egy korábbi civilizációból itt maradt dolgot nem az eredeti rendeltetésének megfelelően, helytelenül, és értelmetlenül használtak. Olyan ez, mintha főtt tojást akartak volna kikeltetni.
Hiába működik kifogástalanul egy keltetőgép, ha főtt tojást tesznek bele.
De nem csak a főtt tojással van a gond, hiszen a piramis kőépülete lehet, hogy az eredeti technológiának csak egy része. A keltetőgépet sem tudjuk használni energia, kezelőgombok, használati utasítás, stb. nélkül, hiába van maga a gép kifogástalan állapotban.
Ha Atlantisz túlélői megpróbáltak valamennyit átmenteni elpusztult kultúrájukból, azt leginkább csak szájhagyomány útján tehették, hiszen a tárgyak egy kataklizmában nagyrészt elpusztulhattak.

A szájhagyomány valóban sok mindent meg tud őrizni, de idővel egyre hiányosabb, és torzultabb lesz az eredeti információ.

Képzeljük el, például, hogy egy automata mosógép használati utasítását próbáljuk évezredeken át megőrizni, de úgy, hogy már a túlélők második generációja soha nem látott automata mosógépet.
Ugye milyen értelmetlen?
Viszont azok a dolgok, amik nem kötődnek ennyire az elpusztult tárgyakhoz, azok értelmesebben megmaradhatnak. Viszonylag értelmezhetően megmaradhatnak az erkölcsi alapelvek, tanítások, társadalmi szabályrendszerek, akár mitológia formájában is.
Az is lehet, hogy nem csak szájhagyomány maradt az előző civilizációból, hanem itt maradt nekünk néhány érdekes tárgy, építmény is.
A tudósok sok mindenre nem tudnak elfogadható magyarázatot adni.
Ott vannak például a még feltáratlan kínai piramisok, ott vannak a közép-, és dél amerikai romvárosok, például magasan az Andok vonulatai közt egy szabályos rakpart, ami megfelelne tengeri kikötőnek is, a Nazca fennsík ábrái, a híres kristálykoponyák, Európa dolmenjei, monolitjai, és még sorolhatnánk hosszasan azokat a dolgokat, amik, lehet, hogy egy előző civilizációból maradtak itt, magyarázat. És használati utasítás nélkül.
De nem csak ilyen kézzelfogható dolgok vannak, amik gyanúsak.
Gyanús például a kínai akupunktúra, gyanús az asztrológia, aminek bonyolult rendszere valószínűleg nem arra való, amire használni próbálják, az indiai VÉDÁK sokféleképpen értelmezhető tartalma, mesék, és mondák sárkányokról, / talán dínókról./ varázslókról, / akik talán nagy tudású emberek voltak, talán ismerték a hipnózist, a teleportációt. és más mágikusnak tűnő dolgokat /.
Komolyabban kellene venni azokat a dolgokat, amiket a hivatalos tudomány gőgösen félresöpör, mert nem illenek bele abba az egységes képbe, amit önkényesen kialakítottak. Sok érdekes dologra fény derülhetne, ha a hivatalos tudomány egy kicsit nyitottabb, és rugalmasabb lenne.

Sokkal többet megtudhatnánk például arról is, hogy világképeinket, mitológiáinkat, vallásainkat készen kaptuk, esetleg félkészen, vagy mi magunk találtuk ki, és fejlesztettük őket.
Lehetséges, hogy a vallásos elképzelések alapjait készen kaptuk, de térben és időben máshogy értelmeztük. Ezért létezhetnek egyidejűleg egymáshoz sokban hasonló, de mégis sokban különböző fejlettségi fokú elképzelések, ahogy különböző fejlettségi fokú társadalmi rendszerek is vannak egyidejűleg.

Minden vallás, minden világkép azt az értékrendet képviseli, tükrözi, amelyben kialakult, vagy amelyben találkozott a kész, átadott tudással.

vissza a főoldalra

3.

A mába átnyúló tegnap.

Tekintsük át a különböző világképeket, vallásokat aszerint, hogy milyen társadalmi igényeket elégítenek ki.

A primitív, vagy törzsi vallások egy primitív szinten egy teljes, és kerek világképet adnak az ebben a kultúrában élő embereknek.
Egyszerű mitológiájukat, ami általában egy teremtés-mítoszból, a természeti jelenségek megszemélyesítéséből, a természet erőinek egymáshoz való viszonyának meghatározásából áll, nagy vonalakban az egész közösség ismeri.
A mitológia általában szájhagyomány útján terjed. Sok helyen kultikus tárgyak is szemléltetik a történeteket.
Már ezekben a kultúrákban is vannak sámánok, táltosok, varázslók, füves asszonyok, akik a közösség többi tagjánál valamivel többet tudnak, és tudásukat tudatosan őrzik, továbbadják.
Tudásukat igyekeznek misztifikálni, kisajátítani, egy bizonyos zárt körön belül tartani, hiszen a tudás már ezen a szinten is hatalom.
Ezek a természeti népek törzsi kultúrák viszonylag harmonikusan élnek együtt a környezetükkel. Megelégszenek azzal, hogy szertartásokkal és rituálékkal megpróbálják a saját javukra befolyásolni a természet erőit.
Ezek a vallások a mai napig is jól funkcionálnak azokon a helyeken, ahol az európai kultúra, életstílus még nem zavarta meg őket.
Ahol az úgynevezett civilizáció beletenyerel ezekbe az ősi vallásokba, ott az eredeti törzsi vallás általában nem tűnik el egészen, hanem egyes elemei, szokásai, beleolvadnak a hódítók által hozott vallásba.
/ Különleges kivétel ez alól a Japánban még ma is szinte érintetlenül fennmaradt Sintoizmus, ami vidáman tovább él a Buddhizmus mellett, sőt a mai idők amerikanizált életstílusával sem összeegyeztethetetlen. A buddhizmus nem olvasztotta magába, hanem türelmesen együtt él vele. Az amerikai módra rohanó életet élő mai japánoknak lelki felüdülést nyújt a sintoizmus természet tisztelete, természet csodálata. Gondoljunk például a cseresznyevirágzás megünneplésére./

Az ókor nagy vallásainál a mitológia már annyira terjedelmes, túlburjánzott, és szinte áttekinthetetlen, hogy ezeknek a közösség nagy része már csak a töredékét, az egyszerű ember számára lerövidített, leegyszerűsített változatát ismeri.
A mitológia itt is nagyrészt élőszó útján terjed, de itt már fontos a történetek írásba foglalása, és a mitológia szobrokkal, képekkel való illusztrálása is. / Gondoljunk például a görög szobrokra./
Itt már komoly szerepe van a tudós papságnak. A tudós papok tudásukkal magasan kiemelkednek az átlagemberek közül. Tudásuk egy részét zárt körben tartják, és valódi gazdasági hatalomra is váltják.

A tudást kiválasztottak birtokolják.
/ A régi Iránban például a MAGUS törzs tagjai, Kánaánban a LÉVI törzs tagjai, Indiában a BRÁHMIN kaszt tagjai, a kelta törzseknél a titokzatos DRUIDÁK, akikről azt sem lehet biztosan tudni, hogy egy konkrét népcsoport volt-e, vagy a helyi népességből választódtak ki. A kereszténységben a felszentelt papság, stb../
A közösség tagjai már nem birtokolják a felhalmozott tudás egészét.
Világképük mégis teljes, és egész. A leegyszerűsített változat is elegendő arra, hogy egy közösségnek egyértelmű, és egységes világképe legyen.

Az ókor nagy vallásai közül egyedül az indiai mitológia él még ma is szinte változatlanul. Ma is élő mitológia, a mai Hinduizmus, és a Buddhizmus alapja.
A többi ókori nagymitológia, az egyiptomi, a görög, a római sem merült feledésbe. Ezek ma is általános műveltségünk fontos részei, de mintegy használaton kívül lettek helyezve, nem alapjai egyetlenegy ma működő vallásnak sem.

Az indiai mitológia másik nagy találmánya a ciklikus örökkévalóság mellett a lélekvándorlás, a reinkarnáció.
Lényege az, hogy jelen életünkben elkövetett tetteink határozzák meg következő életeink minőségét.
A hinduizmus szerint elkövetett bűneinkért büntetésül következő életünkben, alantasabb formában születünk.
Ha helyesen élünk, következő életünkben magasabb szinten, például magasabb kasztban születünk újra. Jelen életünk szenvedéseiért előző életeink bűneit okolhatjuk.

Az i.e. 5-6.században az indiai hitvilágból hajtott ki a buddhizmus mellékága, ami később önálló vallássá vált.
Szintén lényeges eleme a lélekvándorlás, de itt a vándorlásnak már célja és iránya van.
A cél a NIRVÁNA, a bűnöktől, a szenvedéstől, a "világ vörös porától", a reinkarnációk örök körforgásából, az anyag fogságából való felszabadulás.
A buddhizmus szerint a lélek több életen át fejlődik, tanul, nemesedik, és a tökéletesség felé tart. A tökéletesedés útján már előrehaladott lelkek, a bódhiszattvák felhalmozott érdemeik átruházásával, saját fejlődésük sebességének feláldozásával segítenek más lelkeket. Imádkozni lehet hozzájuk, segítségüket lehet kérni, úgy ahogy a sokistenhivő kultúrákban a sok-sok istenhez, vagy mint a kereszténységben a szentekhez.
A buddhizmus sokmillió ember vallása, de az egyszerű, átlagos hívők ez esetben is a hit leegyszerűsített, könnyen megérthető, befogadható változatát ismerik. A tudás magasabb szintje a papoké, szerzeteseké.

A közel-kelet /Kánaán / törzsi, természeti vallásaiból terjedelmes ókori mitológiájából három nagy vallás alakult ki; a ZSIDÓ vallás, a KERESZTÉNYSÉG, és az ISZLÁM.

Mindhárom nagy vallás istenének a sivatagi nomád törzsek viharistene, JAHVE, a közös elődje. A mai napig is mindhárom vallás ugyanazt a földrajzi helyet tartja "szent föld"-nek.
Ez a három nagy vallás hiába ered azonos forrásból, a mai napig is ellentétben állnak egymással. Az azonos alapanyagból három nagyon eltérő kultusz jött létre.

Először a zsidó vallás merített ebből a gazdag anyagból.
A Biblia ószövetségi része a zsidó mitológia. Az ószövetséget, és más szent könyveket igazán csak a tudós rabbik ismerik.
A közösség egyszerű tagjai megelégszenek az ünnepek megtartásával, az ünnepekhez kapcsolódó bibliai történetek rövid változatával.

A kereszténység szintén saját mitológiájaként kezeli az ószövetséget, de hozzáteszi az újszövetséget, vagyis JÉZUS történetét, tanításait, a megváltást.
A kereszténység nagy találmánya a megváltás, a bűnbánat, a bűnbocsánat.
Lényeges elem a megtért bűnös ok nélküli, igazságtalan, és eltúlzott felmagasztalása. " Mert kedvesebb Jézusnak az egy elkóborolt, és megtalált bárány, mint a többi, ami nyugton a nyájban maradt."
Vagy gondoljunk például a tékozló fiú esetére. A kereszténység többre tartja a megtért bűnöst, mint a bűntelenül élő sokaságot.
Ez a mentalitás valószínűleg a kezdetektől ered, amikor arra törekedtek, hogy minél jobban gyarapítsák a hívek számát.
A kereszténység a bűnösöket a pokolba, a jókat pedig a mennyországba utalja be.

A kereszténység idővel több ágra szakadt, de az alaptételeket tekintve nem változott.
Az átlagos, egyszerű keresztény a mitológiának, a Bibliának csak töredékét, a papok által célzatosan és önkényesen kiemelt részleteket ismeri.
A hívek túlnyomó többsége nem olvasta végig a bibliát. A hívek többsége saját vallását csak a papok prédikációiból, és a templomok festményeiről, szobrairól ismeri. A papokat, hittudósokat egyetemi szinten képzik.

Az ISZLÁM is szinte ugyanabból az alapanyagból dolgozott, de egy harmadik változatot hozott létre.
Szent könyvük, a KORÁN, tartalmaz az imádságokon, himnuszokon kívül ószövetségi történeteket is. Az iszlám alaptétele a feltétlen engedelmesség a végtelen hatalmú ALLAHnak.

A három nagy vallás a történelem folyamán szinte állandóan ellenséges viszonyban állt egymással.
Gondoljunk a keresztes háborúkra, az iszlám európai, afrikai, ázsiai területi hódításaira, gondoljunk a szent inkvizícióra, Amerika meghódítására, az ott élő, pogány indiánok kiirtására, a pogány afrikaiak elhurcolására, rabszolgává tételére, a zsidóüldözésekre, a pogromokra, az erőszakos missziós tevékenységre a világ számos pontján. És így tovább.

Minden nagy vallás azt tartja, hogy ő, és csakis ő az igazság, az igaz hit egyedüli, és kizárólagos letéteményese.

A zsidók önmagukat Isten kiválasztott népének tartják, a keresztények a nem keresztényeket pogánynak, a máshogy keresztényeket eretneknek nevezik, a mohamedánok önmagukat igazhitűeknek, a többieket pedig hitetleneknek nevezik.
Mindegyik nagy vallás fontosnak tartja a terjeszkedést, a gyarapodást a kívülállók rovására, saját istenük dicsőségére.
Aki nem hódol be, azt lenézik, kirekesztik, sőt, ha lehet fizikailag meg is semmisítik. / pl. inkvizíció /
Napjaink túlnépesedése ellenére mindhárom egyház szorgalmazza a bőséges gyermekáldást, tiltja az abortusz, /ezt nagyon helyesen / de igen értelmetlenül a fogamzásgátlást is.
Az eredeti vallásos felfogás szerint a szexnek csak és kizárólag a szaporodás a célja.

A terjeszkedésen, a hódításon, a kívülállók kirekesztésén kívül fontos közös eleme a nagy vallásoknak a tömeg féken tartása, az éppen fennálló társadalmi rend konzerválása.

" A gazdag ember nehezebben jut be a mennyországba, mint ahogy a teve átjut a tű fokán.".- mondja a keresztény tanítás. ".Lemondani a világ vörös poráról.".- fogalmaz a buddhizmus.

Mivel nincs elég pénz, vagyon, a szegényeket valahogy le kell beszélni arról, hogy a gazdagok vagyona után sóvárogjanak.
A vallások megoldása:
Nem a rendszert kell igazságosabbá, arányosabbá tenni, hanem bűntudatot kell ébreszteni a szegényekben a gazdagság utáni vágyuk miatt.
El kell hitetni a tömegekkel, hogy "savanyú az a szőlő.".

A vallások persze a gazdagokat sem akarják elveszíteni, hiszen különben ki finanszírozná az egyházak működését, úgyhogy rögtön kényelmes kiskaput biztosít nekik az adakozás, az alamizsnálkodás, a jótékonykodás formájában.
De miből is adakoznak a gazdagok?
Abból, amire nincs szükségük, a feleslegből.
Abból, amit a többiekről sikerült lenyúzniuk. Kegyesen visszaadnak belőle egy keveset.
A vallások ezzel az álszent módszerrel is szentesítik az egyenlőtlenséget, az igazságtalanságot.

vissza a főoldalra

4.

Napjaink mitológiái.

Minden vallás teljes egész, kerek világképet ad hívei számára.
..Egészen addig, amíg a jó hívek el nem kezdenek kételkedni.

A drága, jó hívek pedig elkezdtek kételkedni, és kényelmetlen kérdéseket feszegetni.
Gondolom, mindenki hallott már Giordano Brúnóról, vagy Galileiről. Tudjuk, mi lett a sorsuk, pedig ők még csak meg sem kérdőjelezték Isten létét, a teremtés tényét.
Aztán jött a "felvilágosodásnak" nevezett korszak, jött a természettudományok, a technika rohamos fejlődése, jött Darwin, és az evolúciós elmélet, jött az ősrobbanás-elmélet, az ateizmus, a materialista világkép térhódítása.

Az egyház eleinte kézzel-lábbal tiltakozott, tűzzel-vassal irtotta az eretnek eszméket, és az eretnek eszmék szószólóit.
Aztán változtak az idők, eltolódtak a hatalmi arányok, és az egyház nyögvenyelősen, nehézkesen, de próbált kiegyezni a tudomány új, és új eredményeivel.

Az egyház továbbra is ragaszkodott a teremtő Isten létezéséhez, de kisebb engedményeket tett, hogy minél több hívet tarthasson meg.
Például a hat napos teremtés óvodás szintű meséjéhez már nem ragaszkodnak szó szerint, megengedhetőnek tartják, hogy a napokat évezredekként, vagy évmilliókként értelmezzük.
Nagyon sok tudós, aki ragaszkodik a teremtő Istenben való hitéhez, igen rugalmasan, fantáziadúsan, szinte allegorikusan értelmezi a Bibliát, de ők ma már nem kerülnek a szent inkvizíció szigorú ítélőszéke elé.
Ha az egyház /egyházak./ végre eljutna odáig, hogy a tudomány új és új felfedezéseit ne a vallásos tételek megtámadásának értelmezze, hanem úgy értékelje, hogy " egyre jobban feltárul előttünk Isten tökéletes műve.", az javára válna az egyháznak is, az istenhithez ragaszkodó tudósoknak is, és az iránymutatást szomjazó tömegeknek is. Ezzel az egy mondattal az egyház tekintélyvesztés nélkül befogadhatna minden új eredményt. Olyan egyszerű lenne ez, mint a Kolombusz tojása.Hogy miért nem teszik meg?...Számomra érthetetlen.

A keresztény egyház újabban kezdi feladni a "kirekesztés" hagyományát is.
Tiszteletben tartja a többi vallást, és párbeszédet, együttműködést kezdeményez velük. Lényegesen nagyobb türelmet tanúsít a másképp gondolkodókkal szemben, mint a korábbi századokban, amikor hatalma még nagyobb volt.
Gondoljunk az ökünömikus rendezvényekre, templomokra, segély szervezetekre, stb.
A katolikus egyház feje, a pápa ma már szóba áll a görögkeleti pópákkal, a protestáns egyházak vezetőivel, a Dalai lámával, sőt még a muzulmán vallási vezetőkkel is.
Ez korábban elképzelhetetlen lett volna.

De térjünk vissza arra a kérdésre, hogy miért is kezdtek el kételkedni a jó hívek...
Sokan terhesnek érezték az egyházak merev, anakronisztikus stílusát. Sokan úgy érezték, hogy a vallás elavult.
Sokakat zavart az, hogy az egyház még mindig egy ókori, nomád, pásztornép történeteivel példálózik, és nem tudja befogadni az újonnan felfedezett tényeket, a felismert összefüggéseket, nem tudja értelmezni, és rendszerébe beilleszteni a tudomány eredményeit, hogy nem alkalmazkodik a hívek megváltozott életéhez, gondolkodásához.

Az emberek új utakat kerestek, hogy kialakítsák a megváltozott igényeiknek megfelelő világképet.
Ilyen útkeresés volt a REFORMÁCIÓ is, és ilyen útkeresés volt az ATEIZMUS, a MATERIALIZMUS, vagy a különös, egzotikus, keleti vallások és filozófiák iránti érdeklődés, vagy a különböző, zavaros ideológiájú SZEKTÁK alakulása is.

Az ATEIZMUS is értelmezhető vallásként.
A Szovjetunióban, és a keleti blokkban legalábbis vallásként funkcionált az ateista világnézet Marxizmus-Leninizmus nevezetű változata.
Lenint szinte prófétának használták, habár műveit még annyian sem olvasták, mint a keresztények a Bibliát.
Túlvilági üdvözülés helyett jobb, és igazságosabb, gazdagabb világot ígértek a nem túl távoli jövőben.
A szocializmus, majd a kommunizmus földi paradicsomának eljövetelével kecsegtették híveiket, akiket nem imádkozásra, hanem tervteljesítésre buzdítottak.
Az ateista világnézet, a materializmus alaptétele az, hogy a világ megismerhető, megmérhető, és megszámolható. Fontos eleme az ősrobbanás, az evolúció, az anyagmegmaradás, és más fizikai törvények tényként való elfogadása.
Az ateisták viszont elkövették azt a hibát, hogy a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is. A vallásos világképpel együtt az erkölcsi tanításokat is félresöpörték, és nem fogalmaztak meg helyette közérthetően és konkrétan más kézzelfogható szabályzatot.
Kiselejtezték a tízparancsolatot, pedig az évszázadokon átszabályozta az emberek életét, és nélküle a képzetlen tömegek biztos pont nélkül maradtak. Káoszt eredményezett az, hogy nem lett tételesen meghatározva az, hogy mi a jó, és mi a rossz, hogy mi a helyes, és mi a helytelen.
Volt néhány kísérlet a tíz parancsolat helyettesítésére, de ezek nem voltak igazán maradandóak.
Ilyen kísérlet volt például a kisdobosok hat pontja, és az úttörők tizenkét pontja, amikből a legtöbben valószínűleg csak annyira emlékeznek, hogy ".az úttörő, ahol tud, segít.". A felnőttel számára szemináriumokat tartottak a szocialista-kommunista erkölcsről, de ezekre talán már az egykori előadók is csak ködösen emlékeznek.

A Szovjetunió összeomlása után újra divat lett vallásosnak lenni.
A különböző vallások valóságos reneszánszukat élik.
A tömegek eleve nem is értették meg, nem is fogadták el igazán az ateista eszméket, vagy csalódtak benne, és a Szovjetunió szétesése után valósággal visszamenekültek a valláshoz, mert az még mindig kerekebb, és megnyugtatóbb világképet adott, mint az ateizmus sokféle, áttekinthetetlen és változó eszmerendszere.
Kényelmesebb elfogadni egy évszázadok, évezredek óta működő, és többé-kevésbé bevált rendszert, mint új utakat keresni.
Sokan azért bátran belevágtak új utak keresésébe, mert nem akartak visszatérni ahhoz, amit egyszer már elvetettek, amin úgy gondolták, hogy már túlhaladtak.
Vannak, akik már létező, hozzájuk közelebb álló vallást, filozófiát választanak eredeti, születésük által meghatározott vallásuk helyett.
Sokan sodródnak a Jehova tanúihoz, a Hit gyülekezetéhez, vagy távoli, egzotikus filozófiák keltik fel az érdeklődésüket, és buddhistává, Krisna tudatú hívővé, vagy valamely zavaros szekta tagjává válnak.
Vannak, akik a régi törzsi vallásokhoz nyúlnak vissza, vagy éppen a kereszténység gyökereihez. Vannak, akik a misztikumhoz, a mágiához, a megfoghatatlanhoz vonzódnak.
Az asztrológiától az ezoterikán, a scientológián át, a mindent az Ufók látogatásával magyarázókon keresztül egészen a babonákig minden alkalmas arra, hogy kielégítse az emberek azon vágyát, hogy higgyenek valamiben.

Mindenkinek joga van abban hinni, amiben őszintén hinni tud.

Baj csak akkor van, ha valaki azt hiszi, hogy ő, és csakis ő az igazság tudója, képviselője, és aki mást gondol, az őnála kevesebb.

A legbátrabb kísérlet talán az, ha az ember megpróbálja átgondolni, és önállóan értelmezni a körülötte lévő világot.

Mivel ez valószínűleg nem mindenkinek megy, vegyük igénybe a rendelkezésünkre álló anyagot, és gyúrjunk belőle valami újat. Vegyük sorra, hogy mi az, ami használható, és mi az, ami nem.

Vessük el, például a KIZÁRÓLAGOSSÁG gőgjét, és a KIREKESZTÉS- t.
Engedjük meg másoknak is az önálló gondolkodást, a mienkkel nem azonos meggyőződést.
Vessük el a feltétlen engedelmességet, hagyjuk meg inkább a szabad akaratot.
Vessük el a felelősség áthárítását, tetteinkért és szavainkért vállaljuk a felelősséget, és a következményeket.
Vessük el a bűnbánat kényelmét, inkább kerüljük el a bűn elkövetését.
Elkövetett tetteinkért elsősorban saját magunkkal kell elszámolnunk, nem várhatjuk mástól a feloldozást.
Vessük el az alázat fogalmát, ami bántja a büszkeségünket, és használjuk inkább a tisztelet fogalmát. Hiszen egyáltalán nem megalázó, ha például tiszteljük a természetet, az embereket, magát az élet csodáját, stb.
Vessük el az álszent hazugságokat, és ha jogos önvédelemből a szavaink nem is lehetnek mindig azok, legalább a gondolataink legyenek őszinték.

Ne tegyük azt másokkal, amit nem szeretnénk, ha velünk tennének!

... Ez az egy mondat helyettesítheti akár a tízparancsolatot is, vagy bármi más erkölcsi útmutatást, ha komolyan gondoljuk.

Vannak nagyon értékes elemek a különböző vallásokban, világképekben,amiket kár lenne félresöpörni.

A törzsi, természeti vallások, vagy pl. a Síntó erénye a természet tisztelete, csodálata.

Pozitív elem a szeretet, és a megbocsátás a keresztény vallásokban.

A Buddhizmusból a toleranciát, és a türelmet értékelhetjük nagyra, az élet minden formájának tiszteletét, és azt a gondolatot, hogy az emberi lélek fejlődésre, nemesedésre képes.

Az ateizmus, a materializmus szerint a világ megismerhető.

A végtelen világmindenségben minden megmérhető, minden megvizsgálható, és megszámolható.

Nincsenek rejtélyek, és csodák, csak olyan dolgok, amiket még nem ismerünk eléggé, amiket még eddig nem tudtunk megmérni, és megszámolni.

Valamennyi vallás valamilyen formában a lélek halhatatlanságát hirdeti.

A materializmus a lélek fogalmát nem ismeri el tudományos kategóriaként, a tudatot pedig kémiai, fiziológiai folyamatként értelmezi.

Sokan ezért is nem tudják elfogadni a materialista világképet, mert semmi kedvük nyomtalanul a semmibe veszni, mindenáron szeretnének valamilyen formában tovább létezni.

Az ateizmus az Isten létével, a teremtés megtörténtével együtt a lélek halhatatlanságát is megkérdőjelezi.

Viszont ad egy új fogalmat, a VÉGTELEN t.

Ha belegondolunk, hogy a végtelenhez képest mi csak porszemek vagyunk, hát az már szinte vallásos áhítattal tölti el a lelkünket, de legalábbis beleszédülünk a gondolatba.

És ha nem feledkezünk meg arról sem, hogy a világmindenség minden más porszemével egyenrangúak, és egyformán értékesek vagyunk, akkor nagyjából rendben is van az önbecsülésünk.

Részei vagyunk a végtelen egészének épp úgy, mint ahogy minden más porszem is az.

A végtelen értelemmel fel nem fogható, de átérezhető, érzelmileg felfogható.

Hogy a végtelen érzelmileg feldolgozható, azt had illusztráljam egy rövid verssel.

Föld-varázs

Rabul ejtett egy varázs.

A "Föld-varázs".

- éltető, pusztító parázs -

Hiába hívnak a csillagok,

Makacsul még mindig itt vagyok.

Jöttem a semmiből,

megyek a semmibe,

Vagyok a Végtelen része.

A nagy Végtelen egésze

Rám néz talán?

S megtalál?

Hisz nem vagyok nagyobb,

Mint gondolom,

Mint gondolod. ..

S te sem vagy nagyobb.

Hiába vagy te nekem a végtelen,

Csak egyvalami végeérhetetlen;

A létezés, az érzés,

A végtelenség tudatával a véget sejtés.

Meddig izzik még a parázs?

Meddig köt még a "Föld-varázs”?

A végesség lenyomatával génjeimben

Miért hiszek mégis a végtelenben?

Felmerül a kérdés, hogy manapság egyáltalán szükségünk van-e vallásra, hitre.

Szerintem vallásra nem feltétlenül, de hitre igen.

Nem lehet mindig mindenben csak kételkedni, minél több dolgot ismerünk, annál több kétellyel küzdeni.

Kell valami pont, amiből kiindulunk, amit elfogadunk, tehát amiben hiszünk, ami a világképünk alapja.

Talán egy szintetikus vallásra, egy eklektikus, rugalmas világképre lenne szükségünk.

De ezt valakinek tételesen meg kellene fogalmaznia, valakinek, akit meghallgatnak, valakinek, akire hallgatnak, akit követnek.

Sajnos mai médiaszeméttel elárasztott, kaotikus világunkban ilyen személy nem létezik.

Én például hiába fogalmazom meg, hogy miben hiszek, arra sokan ugyan bólogatni fognak, mások hevesen rázzák a fejüket, de köztünk marad és a hatása majdnem a nullával lesz egyenlő.

Én hiszek abban, hogy nem kell eldöntenem azt a kérdést, hogy létrehozott, vagy létrejött világban élek.

Hiszen Isten útjai kifürkészhetetlenek, a végtelen pedig ésszel fel nem fogható.

Ezen a kérdésen lehet egy életen át meditálni anélkül, hogy egyértelmű eredményre kellene jutnom.

Hiszek benne, hogy nem kell imádkoznom, fohászkodnom, könyörögnöm senkihez, nem kell alárendelnem magam senkinek, nem kell megalázkodnom senki előtt, mert a személyemet alkotó anyag ugyanúgy egyenrangú, és egyenértékű része a végtelen világmindenségnek, mint a végtelen összes többi része.

Senki és semmi nem több, és nem kevesebb nálam, mert részei vagyunk ugyanannak a végtelen, és összefüggő rendszernek.

Hiszek benne, hogy tisztelnem kell a végtelen világmindenséget, és az azt működtető általános rendezőelvet, amit nevezhetünk a fizika törvényeinek, Istennek, vagy Dharmának, mert anyagból vagyok, az anyag pedig törvények szerint működik, létezik.

Hiszek az örök létezésben, ami nem feltétlenül jelent örök életet.

A lélek halhatatlansága szép elképzelés, de bizonyíthatatlan, éppúgy, mint az ellenkezője.

A vallás szerint porból lettünk, és porrá leszünk, az anyagmegmaradás törvénye szerint pedig az anyag nem vész el, csak átalakul.

Más kérdés, hogy mivé...

Hiszek benne, hogy ha gyengeségből, lustaságból, vagy éppen tudatlanságból olyat teszek, ami szerintem sem helyes, akkor nem ment fel a bűnbánat, a bűnbocsánat. A hibát magamnak kell felismernem, korrigálnom, és ha lehet, jóvátennem.

Nem háríthatom másra, én tettem, az én lelkemen szárad.

Hiszek benne, hogy tisztelnem kell az őseimet, akik előttem járták az utat, nekem taposták az ösvényt, és tisztelnem kell az utánam jövőket, akiknek én taposom az ösvényt, hogy ők is tisztelhessenek engem.

Hiszek benne, hogy tisztelnem kell azt a közösséget, amibe beleszülettem, és azt a közösséget is, amit magam választottam.

Ha tisztelettel fordulok a közösség tagjai felé, magam is elvárhatom ugyanezt a tiszteletet.

Beleszülettem egy bolygó élővilágába, az emberek közösségébe, beleszülettem egy országba, egy anyanyelvbe, egy családba. Választottam magamnak barátokat, és ismerősöket.

Hiszek benne, hogy nem azért kell helyesen cselekednem, jónak lennem, mert félek valamiféle büntetéstől, az Isten haragjától, a pokolra jutástól, az emberi törvényektől, vagy valamiféle jutalmat remélek, mennybe jutást, magasabb szintű újjászületést, becsületrendet, pénzjutalmat, hanem azért, mert úgy látom jónak, mert úgy érzem jól magam.

Belülről kell jönnie a harmóniára való törekvésnek, az agresszió, a pusztítás, a pazarlás, a rombolás elutasításának.

Külső kényszer nem tehet jóvá engem, csak hazuggá, és álszentté.

Hiszek benne, hogy ha önként, szabad akaratomból betartom azt az egyetlenegy általam elfogadott erkölcsi parancsot, hogy ne tegyem azt mással, amit nem szeretném, ha velem tennének mások, akkor nagyot nem tévedhetek.

Hiszek benne, hogy nincs szükségem ellenségképre ahhoz, hogy rendben legyen az önbecsülésem, az önértékelésem.

Hiszek benne, hogy mindenkinek joga van abban hinni, amiben őszintén hinni tud.

Senkinek a hitét nem szabad erőszakosan megrengetni, más vallást, más világképet ráerőltetni, mert ezzel a talajt húzzuk ki a lába alól, a biztonságérzetet vesszük el tőle, és még hazuggá is tehetjük.

A hittérítés, a missziós tevékenység azon a tévedésen alapul, hogy a mi hitünk, világképünk az egyedüli, és kizárólagos igazság.

Ez tévedés, mert bármelyik vallás, vagy világkép egyaránt alkalmas arra, hogy annak, aki őszintén, és mélyen hisz benne, annak biztosítsa a lelki nyugalmát.

És végül. Hiszem, hogy a saját magam számára kialakított világképet, és a számomra elfogadható értékrendet nem erőltethetem rá senkire, ahogy én sem tűröm el, hogy számomra nem elfogadható világképet, és értékrendet erőltessen rám bárki is.

Mindenkinek joga van önállóan értelmezni a világot. ...

- 5. -

Mitológiák napjainkban...

Az előbbiekben vázolt hitvallás, világkép az emberek többségének sajnos egyszerűen értelmezhetetlen, elvont, és használhatatlan.

A tömegeknek egyértelmű válaszokra, egyértelmű és részletes útmutatásra van szüksége.

/ Ezt az igényt kitűnően fogalmazza meg egy közismert dal ;

..." valaki mondja meg milyen az élet, ...

valaki mondja meg miért ilyen" ".

..valaki mondja meg kinek kell hinnem,

valaki mondja meg kinek nem...

valaki mondja meg hogyan kell élnem..." /

...lehet, hogy nem pontosan idéztem, és elnézést, hogy nem az egészet.../

És persze mindig van valaki, aki megmondja...

Kész világképekből, törvénykönyvekből igen széles a választék.

És ezek nagy része nagy valószínűséggel még évszázadokig használatban lesz.

A nagy világvallások, és az emberi törvénykönyvek azonban nem elegendőek ahhoz, hogy az egyszerű, hétköznapi ember a hétköznapokban konkrétan eligazodjon.

És ezen a ponton fogalmazódik meg az igény a mitológiára, ami értelmezi, és a gondolkodásba beépíti a világképet, a mindenki által elfogadott erkölcsi normákat.

A mitológiára akkora az igény, hogy annak ellenére, hogy ma nincs egyértelmű, és egységes világkép, mégis megterem, mert azért vannak a többség által elfogadott erkölcsi normák, és ezeket feltétlenül illusztrálni kell.

Mert mi is a mitológia ?

A mitológia egy olyan meserendszer, történetrendszer, amit szinte mindenki ismer, és aminek mondanivalóját a többség elfogadja, és megérti.

A mitológiát, az erkölcsi értékrendet valahogy, valamivel közvetíteni kell.

Kezdetben volt a szájhagyomány, aztán jött az írásbeliség, megírták a szent könyveket.

Mivel ezeket csak nagyon kevesen olvasták, szükség volt a templomok festményeire, szobraira is.

A közelmúlt nagy találmánya volt a könyvnyomtatás.

Létrejött az ún. Gutemberg galaxis.

A könyvek sokak előtt szélesre tárták a világot, de az olvasó emberek aránya sajnos mindig elég kicsi maradt, annak ellenére, hogy a kultúrált világban szinte mindenki tud írni, olvasni.

Azért vannak olyan könyvek, amiket szinte mindenki ismer.

Ezek a közkinccsé vált történetek nem mindig a Nobel díjas írók művei, és nem is a kötelező olvasmányok.

Mindenki ismeri Tom Sowyert, Artúr király és Merlin történetét, Mobi Dick, a nagy fehér bálna legendáját, Az öreg halász és a tengert, Karl May indiánregényeit, E Kastner Két Lottiját, A Négy muskétás, vagy Monte Cristo történetét, A Skarlát betűt, Shakespeare Hamletjét, Otellóját, Rómeó és Júliáját.

Mindenki olvasott már Robin Hoodról, Guliverről, Zorróról, Robinsonról, vagy Verne Némó kapitányáról.

Az egész világon ismert történetek mellé még odasorolhatunk olyan történeteket, amiket csak egy adott helyen ismernek, de legalább annyira, mint az előbb felsoroltakat.

Nálunk ilyen ismert történetek még Gárdonyi, Jókai, vagy Rejtő Jenő regényei.

Vannak még olyan történetek, amik világszerte ismertek, de csak egy kisebb réteg számára.

Ilyenek például Asimov, Lem, Bradbury, vagy Merle könyvei.

Ezeket a történeteket / persze csak nagyon felszínesen / még azok is ismerik, akik nem is olvasták őket.

Nem véletlen, hogy ezekből a történetekből számtalan filmfeldolgozás készült.

Gondoljuk át, hogy mai világunkban mi az, ami annyira közismert, hogy hordozója lehet napjaink mitológiájának.

Jelen pillanatban három ilyen közismert dolog van ;

1., A reklámok,

2., a bulvársajtó hírei a sztárok, és hírességek magánéletéről, és

3., a filmek.

1., A reklámokat általában egészségesen rühelljük, mert ösztönösen tiltakozunk az ellen, hogy ránk erőltessenek valamit, és igyekszünk oda sem figyelni rájuk. De akarjuk, vagy nem akarjuk, beleszivárognak a tudatunkba, és hatnak ránk.

2., A sztárok, és hírességek magánéletét a bulvársajtóból úgy ismerjük, mint annak idején az ókori görögök Zeusz és a többiek viselt dolgait.

A rajongók sok esetben jövedelmük jelentős részét áldozzák, szó szerint áldozzák Cdk-re, Dvdk-re, poszterekre, koncertjegyekre, stb. A fanatikusabbak mániákusan gyűjtenek mindenféle relikviát az újságkivágástól egészen a bálványozott sztár által összecsócsált rágógumiig.

A rajongás néha szinte vallásos áhítatként is értelmezhető.

Némely fanatikus rajongó egy-egy extrém cselekedettel maga is bekerül a bulvársajtóba, és ezzel mintegy megdicsőül, eggyé válik rajongása tárgyával. / Vannak, akiknek szinte életcéljává válik, hogy egy-egy hírességgel együtt szerepeljen a hírekben.

Sokan szinte bármit megtesznek ezért.

Együtt élnek, házasságot kötnek a hírességekkel, együtt szerepelnek velük, de attól sem riadnak vissza, hogy zaklassák, vagy akár meggyilkolják őket...pl. Lennon gyilkosság...

/ Ezek a sztár-szenzációk szerencsére elég illékonyak, hamar feledésbe merülnek. Marilyn Monroora talán még emlékszünk, de ki emlékszik ma már Mata Harira, vagy Jozephine Bakerre, akik annak idején mindenki számára ismertek voltak, legalább annyira, mint manapság Madonna, vagy Robbi Williams...

Nevetségesnek, és méltatlannak is érezhetnénk, ha komolyan versenyre kelhetnének a nagy Zeusszal...

3., A mitológia hordozására leginkább a filmek alkalmasak.

Sajnos túl sok film készül, és ezzel saját hatásukat rontják, de így is akadnak olyan filmek, vagy filmcsoportok, amik nagyobb hatásra képesek, viszonylag hosszabb időn keresztül.

A hatalmas mennyiségű filmtermésnek csak egy nagyon kis része lesz "kultuszfilm", és válik nagy tömegek közös élményévé.

Egyes filmek egyenként maradnak meg a köztudatban, más filmek csoportosan. Van néhány olyan kultuszfilm, amelyekre egyenként is emlékezünk. / Pl; ET, Harmadik típusú találkozások, Bond filmek, Hegylakó filmek, Terminátor filmek, Csillagok háborúja, Titanic, Indiana Jones filmek, Szupermen, Batmen, Mátrix filmek, vagy régebben az Óz , a csodák csodája, Tenkes kapitánya, és még hosszan sorolhatnám.../

Sok film viszont annyira egy kaptafára készül, ismételgetve és megerősítve ugyanazt a mondanivalót, hogy egy összemosódó masszaként emlékezünk rájuk, nem egyenként.

A filmek gondosan elkerülik a hit, a vallás kérdését.

Ez olyan kényes kérdés, amiben nem akarnak állást foglalni a filmalkotók.

A filmek nem foglalkoznak a világképünkkel, a hitünkkel, csak az általános erkölcsi normarendszert illusztrálják.

Példaképeket, és hétköznapi cselekvési recepteket adnak.

A filmekben mindig a legnagyobb érték az emberi élet, és mindig győz a jó, a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését.

A szereplők ugyanúgy két csoportra oszlanak, mint a mitológiákban a fény és a sötétség erői.

/ Gondoljunk a germán mondavilágból az Ázokra, és a Vánokra, vagy az indiaiból az Asurákra, és a fényes Dévákra, vagy a kereszténység angyalaira, és ördögeire.../

A zsarus filmekben például ezt feketén, fehéren meg is fogalmazzák, a zsarukat "jó fiuknak,"a bűnözőket pedig "rossz fiuknak" nevezik.

A médiát ma elárasztó filmek nagyjából három csoportba oszthatók; Vannak a családi filmek, a katasztrófafilmek, és a kalandfilmek.

A családi filmek fő mondanivalója általában a tolerancia, az elfogadás, a befogadás, a beilleszkedés.

Ezek a filmek általában arról szólnak, hogy valaki, valamiért egy kicsit kilóg a sorból, a történet végére viszont elfogadják, befogadják, beilleszkedik, és minden szépen belezökken a normális kerékvágásba. ...

És boldogan élnek, míg meg nem halnak, ...úgy mint a régi népmesékben.

A katasztrófafilmek fő mondanivalója az emberi élet fontossága.

Ezek a történetek mindig valami katasztrófával kezdődnek, lehet ez áradás, lavina, tűzvész, hajószerencsétlenség, repülőszerencsétlenség, halálos vírus, földrengés, tűzhányókitörés, környezetszennyezési katasztrófa, esetleg nukleáris baleset.

Ezekben a filmekben mindig akad egy magányos hős, aki átlátja a helyzetet, meg is akarja oldani, de a merev, és fafejű hivatalos emberek nem hallgatnak rá, sőt akadályozzák.

A főhős ilyenkor áthágja a szabályokat, és tűzön, vízen át életeket ment. A történet végén rájönnek, hogy neki volt igaza, és hősünk megdicsőül.

A kalandfilmek további csoportokra oszthatók.

Vannak irodalmi feldolgozások, vannak akciófilmek, kincskeresős filmek, vannak zsarus filmek, vannak tudományos-fantasztikus kalandfilmek, és vannak a nagyon leegyszerűsített hősökről szóló igen primitív filmek.

De jellemzően minden kalandfilmben van egy megkérdőjelezhetetlen, legyőzhetetlen hős.

Már a film elején egyértelmű, hogy neki kell drukkolnunk.

Ezek a hősök valamennyien Heraklész / Herkules / és Odüsszeusz mai változatai.

Konkrétan Herkulesről is készültek nagysikerű filmek, sőt sorozatok is. Herkules olyan hős, aki nem csak az ókorban felelt meg az akkori hallgatóság igényeinek, hanem kicsit a kor igényeihez igazítva megfelel a mai nézőknek is.

/ Kevin Sorbo...kigyúrt test, hosszú, szőke haj, ragyogó, kék szem, szelíd mosoly.../

A hősöket alakító színészek a köztudatban teljesen azonosulnak a szerepeikkel.

A rajongók szemében például Kevin Sorbo azonos Herkulessel, Keanu Rives Neóval, Arnold Schvarcenegger a Terminátor filmek hősével, és más filmek marcona, de érző szívű győztesével, Sly Stallone Rambóval, Van Damm, a mindig jó oldalon verekedő, erős, de kedves, szerény, érzelmes hőssel, Bruce Willist a laza, vagány , finom humorú igazságosztóval, Bud Spencer Piedonéval, és más kedvesen mackós, alapjában békés hősökkel, akit nem érdemes étkezés közben zavarni, mert dühbe jönnek...

A filmipar gondosan ügyel rá, hogy ezek a hősök hősök is maradjanak, és véletlenül se forduljanak elő negatív szereplőként, hiszen azt a közönség nem tudná értelmezni, és nem lenne hajlandó anyagilag honorálni. A szuperhősöknek van egy olyan csoportja, ami teljesen leegyszerűsített, nincs igazi irodalmi előzménye, kimondottan a filmek számára találták ki.

Ilyen például Szuper-men, Batmen, X-men, ilyen-olyan, mindenféle men...

És született még egy hőstípus azoknak a számára, akik nem tudnak azonosulni a szuper-hősökkel, az esendő, csetlő-botló hős.

Ilyen például a "magas, szőke férfi", vagy a "drágám, a kölykök összementek...marha nagy lett, "stb. filmek professzora...

A kalandfilmeknek van még egy nagyon fontos csoportja, az ún. "kincskeresős" filmek.

Ezekben a filmekben a kincs, amihez nagy áldozatok árán jutnak el a főszereplők általában megsemmisül, vagy valamilyen módon elvész.

Ha a főhős mégis hozzájut a kincshez, a vagyonhoz, akkor azt nem tudja élvezni, mert túl nagy volt az áldozat, aminek a révén hozzájutott, vagy nem tud élni a szerencséjével, és élete elromlik, sorsa rosszra fordul.

Ha nézzük ezeket a filmeket, eszünkbe jut az a bizonyos teve, meg a tű foka, na meg a lemondás a világ vörös poráról...

Ezek a történetek szinte belénk sulykolják, hogy a " pénz nem boldogít..."

Szinte le akarnak beszélni arról, hogy magasabb színvonalon, gazdagabban akarjunk élni.

Mai, globalizált világunkban ezek a filmek, ezek a hősök jelentik a tömegek közös élményét, kulturális közös nevezőjét.

Tetszik, vagy nem tetszik, ez korunk mitológiája. ...

- 6. -

Mi lesz holnap ?

A természeti népeknél, a törzsi kultúrákban a közösség tagjai, a közösség tudásának egészét birtokolják, és a világképüket illusztráló mitológia is közös élményük.

/ a törzs minden tagja tudja, hogy mely vadon termő gyümölcsöket lehet megenni, hogyan kell elejteni a pumát, vagy az oroszlánt, és a törzsnek mi a totemállata, őse. / Beszélgetéseikben csak olyan dolgok fordulhatnak elő, amelyeket valamennyien ismernek.

Világuk egységes, és kerek.

Napjaink globalizált, médiakáoszban fuldokló világában ez már nincs így.

A felhalmozott tudás olyan vékony szeletekre van már szétnyírkálva, hogy szinte lehetetlen áttekinteni az egészet.

Olyan ember ma már nem is létezik, aki a teljes, felhalmozott tudást birtokolná.

Ma már fizikai lehetetlenség a teljes felhalmozott tudást hiánytalanul megismerni.

Csak nagy anyagi áldozatok árán juthatunk hozzá egy-egy olyan papíroshoz, ami igazolja, hogy a tudás valamely hajszálvékony szeletkéjét valamilyen szinten megismertük.

A tudás egyre inkább hatalom, és mi egyre nagyobb áldozatok árán jutunk hozzá egyre apróbb morzsáihoz.

/ Nem kis anyagi áldozat a tandíj, a könyvek, az Internet előfizetés, stb.../

A tudás egyre vékonyabb szeleteit nyeszeteljük még vékonyabbakra specializálódás címszóval.

És közben egyre távolabb kerülünk attól, hogy legalább nagy vonalakban átlássuk az egészet.

Sokan már annyira belevesznek a saját, kedvenc kis morzsájukba, hogy már nem is kíváncsiak az egészre.

Az apró forgácsokban elveszve már fogalmunk sincs róla, hogy egyáltalán kerek, vagy szögletes az a képletes torta, aminek a szeleteiben eltévedtünk.

De nem csak a tudás szétforgácsolódása a probléma, hanem az is, hogy egyre kevesebb közös élményünk van.

Túl sok potenciális mitológia-hordozó omlik a nyakunkba.

Valamikor gyermekkoromban volt egy tv csatorna, egy műsorral. Másnap reggel mindenki ugyanarról a táncdalfesztiválról, ugyanarról a Tenkes kapitányáról tudott beszélgetni szinte bárkivel.

Ma már ez elképzelhetetlen.

A mai átlagember, pl. Magyarországon általában legalább három csatornát néz a tv-ben.

A három csatorna mindegyikén egy átlagos napon, legalább három nagyfilmet, és legalább 5-10 sorozatot láthat.

A három csatornán tehát naponta kb. 10 nagyfilm, és 30 sorozat közül válogathat.

És akkor választékként még hozzájönnek a kábelcsatornák, a műholdas csatornák, a videokazetták, a dvd-k, az internet, stb...De nem muszáj tv-t nézni, elő lehet venni egy könyvet is. ..

Egy könyvet a több ezer közül, amihez hozzáférhetünk...

Ezek után szinte reménytelen, hogy másnap reggel megbeszéljük egymással az előző esti közös élményt.

Ha valakivel beszélgetni szeretnénk a saját élményeinkről, egyre gyakrabban ütközünk abba, hogy beszélgetőpartnerünk bizony egy másik filmet nézett.

Szállóigévé is vált az a mondat, hogy " én egy másik filmet néztem...".abban az esetben, ha az adott témában nem vagyunk elég tájékozottak, és nem tudunk hozzászólni.

Egész kultúránk egyszerre globalizálódik, gyúródik egységes masszává, és esik szét egyre apróbb forgácsokra.

Mára tehát a világ civilizáltnak nevezett része eljutott oda, hogy; A tudás egyre kisebb részét birtokoljuk, és egyre kevesebb a közös élményünk.

Beszélgetéseinkben egyre nehezebben találjuk meg a kulturális közös nevezőt.

Megjósolhatatlan, hogy ez a tendencia hová vezet...

Vajon Atlantisszá válunk azoknak a népeknek a tengerében, akiknek még kerek a világképük, és töretlen a hitük, a magabiztosságuk ?

Elsüllyedünk, mint Róma a barbárok tömegeiben ?

Vagy idővel ők jutnak el a káosznak arra a fokára, ahol most mi vagyunk ? ...